Magyarország a Türk Tanáccsal közösen 500 ezer vakcinadózist adományoz a rászoruló afrikai országoknak

Magyarország, Törökország és Azerbajdzsán a Türk Tanács koordinálásával 500 ezer vakcinadózist adományoz a leginkább rászoruló afrikai országoknak, így támogatva a védekezést a koronavírus-járvány ellen - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Isztambulban.

A tárcavezető a Magyarország által felajánlott 200 ezer Sinopharm-vakcinadózis átadásán hangsúlyozta, hogy a negyedik hullám a vártnál keményebben sújtotta a világot, és "még egyértelműbbé tette, hogy kizárólag az oltás jelent valódi védelmet, a beoltatlanok pedig sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint az előző hullámok során".

"Magyarország sikeres oltási kampányt bonyolított le, amely azon a megközelítésen alapult, hogy a vakcinákra az életmentés eszközeként tekintettünk, és nem ideológiai vagy politikai nyilatkozatokként" - fogalmazott.


Hozzátette, a kormány úgy döntött, hogy vásárol minden rendelkezésre álló, bizonyítottan hatékony és biztonságos oltóanyagból. Ennek köszönhetően pedig hazánk az Európai Unió leggyorsabb oltási kampányát hajtotta végre, és elsőként nyithatta újra a gazdaságát - emelte ki.

Szijjártó Péter rámutatott: Magyarország elég vakcinával rendelkezik ahhoz, hogy mindenki felvehesse az első, a második és a harmadik oltást, s még biztonsági tartalék is van, így most más, nehezebb helyzetben lévő államokon is tud segíteni.

Elmondta, ezért azonnal igent mondtak arra a török kezdeményezésre, amelynek keretein belül Törökország és Magyarország 200-200 ezer, Azerbajdzsán pedig 100 ezer vakcinadózist adományoz a Türk Tanács koordinálásával a legnehezebb helyzetben lévő afrikai országoknak, hogy emberek százezreinek életét lehessen megmenteni.

"A világjárvány világosan megmutatta, hogy milyen szorosan függünk egymástól. Reméljük, hogy a pandémia mindenkit meggyőz arról, hogy a nemzetközi kapcsolatokat ismét a kölcsönös tisztelet és segítségnyújtás talajára kell helyezni egymás bírálata, kioktatása és stigmatizálása helyett" - jelentette ki a miniszter.

 
Kifejtette, a Türk Tanács jó példával járt elől a kölcsönös segítségnyújtást illetően. A járvány első hulláma során ugyanis Azerbajdzsán, Kazahsztán, Törökország és Üzbegisztán orvosi eszközökkel segítette Magyarországot, amelyet hazánk a második hullám idején viszonozni tudott, most pedig közösen támogatnak másokat.

Bagdad Amrejev, a Türk Tanács főtitkára köszönetet mondott a "rendkívül nagylelkű gesztusért", amely szerinte nem szokatlan Magyarország részéről. Méltatta emellett azt is, hogy Magyarország hídszerepet tölt be a türk országok és Európa között.

MTI

2021. november 11. 08:20
Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy, ez rossz Magyarországnak és rossz az EU-nak is - mondta Orbán Vikto...
A halál körülbelül 1–2 évvel ezelőtt következhetett be.
Tarr Zoltán a Tisza Párt alelnöke megint elszólta magát: a Tisza Párt kíméletlen megszorításokra készül.
Bántotta őket és drogozott is kicsit előtt.
Tette az egész országot sokkolt egy éve. A borzalmakkal vádolt férfi a csütörtöki előkészítő ülésen tagadta kisfia m...
SOKKOLÓ - Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe kétéves kisfiát a horrorapa, a kicsi azonnal meghalt, a zákányi férfi há...
Berobbant az ingatlanpiac, egy hónappal ezelőtt indult el az Otthon Start program. Szakértők szerint rendkívül erős ...
időjárás-jelentés, 2025. október 2., csütörtök