A harcok miatt már egyre élhetetlenebb a Gázai-övezet. Gázaváros főkórháza szinte teljesen leállt, az üzemanyag elfogyott, ezért már többek között a lélegeztető gépek sem működnek. Több beteg meg is halt. Már a koraszülött kisbabák is veszélyben vannak, róluk az egyik orvos tett ki egy képet.
A Hamász október eleji terrortámadása óta több ezer rakétát indítottak a területre. A lövedékek pedig többször lakóépületeket is eltalálnak, és hatalmas a káosz. Mára kiderült, hogy pár napja több ott élő magyar állampolgár megsérült az egyik légi csapás után. A tartózkodási helyüket ugyanis találat érte. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt egy hétfőn sajtótájékoztatón.
„Többen a hét magyarországi állampolgársággal rendelkező személyből könnyebb sérüléseket szenvedtek. Többüknek kórházi ellátásra is volt szükségük. Mára már mindannyian elhagyhatták a kórházat, és szervezik, hogy eljuthassanak a rafahi határátkelőhöz” – fejtette ki.