Magyar Péternek a bűnöző anyósa és bűntársai csinálhattak pártot

Az utóbbi évtizedek legnagyobb piramisjáték-botrányának szervezői és haszonélvezői töltik meg Magyar Péter pártját. Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre, hogy Magyar Pétert a sok milliárdos csalássorozat vádlottjai kötötték össze a kamupárttal, amely fedőszerve lehet az 1200 embert megkárosító, 7 milliárd forintot eltüntető csalássorozatnak. Sájer Mária volt az, aki felajánlotta vejének, Magyar Péternek a volt kommunista ügynök, szintén bűnöző Deák Boldizsár által alapított Tisza Pártot, annak pénzügyi lehetőségeivel együtt. Az eltűnt hétmilliárdot a mai napig keresik a hatóságok. Úgy tűnik, megvan, hol kell keresni - írja az Origo.

Az elmúlt napokban egyre több bizonyíték lát napvilágot arra, hogy Magyar Péter pártja korábban azért jöhetett létre, hogy elrejthessék a Sájer Mária által is szervezett piramisjátékból ellopott milliárdokat. Sájer Mária annak a Vogel Evelinnek az édesanyja, aki Magyarral él együtt. Amikor Magyar Péter politizálni kezdett, Sájer Mária volt az, aki felajánlotta neki a Deák Boldizsár által alapított Tisza Pártot.


Négy évet ült börtönben Magyar anyósa

A közvetlen kapcsolat a piramisjáték-párttal az a Sájer Mária volt, aki egy családban él Magyar Péterrel. Akár anyósnak is nevezhetjük, hiszen ő az édesanyja Vogel Evelinnek, Magyar élettársának, akivel hónapok óta kéz a kézben vonulnak minden nyilvános eseményen. Sájer Mária, aki már az indulástól kabinetfőnöke, pénzügyi vezetője lett Magyar Péternek, nemrégiben jött ki a fegyházból, ahol 4 éves büntetését töltötte sok száz ember megkárosításáért. Egy olyan a bíróság által jogerősen pénzügyi maffiának, bűnszövetkezetnek nyilvánított szervezet vezető tagjaként tevékenykedett, amely végül 7 milliárd forintot tüntetett el a hatóságok és a meglopott emberek elől. Mióta szabadult, nemcsak a lánya, de ő is elválaszthatatlan társa Magyar Péternek, ott van vele a politikai rendezvényeken is.

A fotó illusztráció: Metropol

A fotó illusztráció: Metropol

Amikor Magyar Péter politizálni kezdett, Sájer Mária volt az, aki felajánlotta neki a Deák Boldizsár által alapított Tisza Pártot, nyilvánvalóan annak pénzügyi lehetőségeivel együtt. Sájer pontosan ismerte ezeket, hiszen a bírósági ítélet szerint a legnagyobb összeget, több mint 400 millió forintot ő maga csalt ki az áldozatoktól. Ennek a pénznek is nyoma veszett, a mai napig hiába keresik a hatóságok.

Magyar Péter azonnal meglátta a lehetőséget, hiszen nemcsak egy „üres” pártot, hanem pártkasszát is keresett, hogy legyen miből finanszírozni hirtelen berobbantott politikai akcióit. Nem véletlen tehát az sem, hogy Magyar a csalássorozatban döntő szerepet játszó Sájerre bízta a szervezet pénzügyeit.

Az eltűnt 7 milliárdot a mai napig keresik a hatóságok, és erős a gyanú, hogy a Tisza Párt eleve azért jött létre, hogy politikai szervezet mögé rejthessék az ellopott pénzt.

Fotó: Origo

A párt alapítója egy volt kommunista ügynök, Deák Boldizsár, (a kép jobb oldalán) aki kulcsszerepet játszott a pénz megszerzésében, évek óta személyes jó ismerőse Sájer Máriának. Deák volt az, aki a piramisjátékban hamis fedezet látszatát keltve, érvénytelen jelzálogszerződésekkel segített az áldozatok megtévesztésében.

A Tisza-párt alapítója a piramisjátékban egyetlenegy ingatlanon havi két, két és félmillió forintot keresett.

A rendelkezésre álló adatok, nyomozati, bírósági iratok szerint a bűnszervezet 7 milliárd forintot – annak ellenére, hogy vezetőinek nagy részét jogerősen súlyos fegyházbüntetéssel sújtották, - profi módon elrejtett. Az 1200(!) károsult alig 10 százalékát kapta vissza az összesen 8 milliárd forint kicsalt pénznek. A becsapott emberek – egy közülük elkeseredésében öngyilkos lett - magánnyomozókat fogadva próbálnak a mai napig nyomára bukkanni az ellopott millióknak, hiszen családi házuk, lakásuk veszett oda. Így figyeltek fel a bűnbanda kiszabadult tagjainak fényűző életmódjára és a Tisza Pártra.

Fotó: Origo

Állambiztonsági múlt

Deák Boldizsárról már az is kiderült, hogy kommunista ügynök volt. Deákot azután szervezhette be a Kádár-rezsim állambiztonsági szolgálata, hogy a férfit elkapták több betöréses lopás – más források szerint bolti lopás – miatt. Az is alátámasztja a beszervezést, hogy Deák Boldizsárnak állítólag nem kellett letöltenie büntetését.

Deák „Sólyom” fedőnéven jelenthetett ismerőseiről, egyik, kézzel írott beszámolója is előkerült nemrég.


A munkadosszié

Áprilisban Máthé Áron történész a Huszárvágás című blogján írt arról, hogy előkerítette „Sólyom” munkadossziéját, amelyet 1973.10.27-én nyitottak meg, és 1983.12.28-án zárták le. – Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának összefoglalója szerint a titkos megbízottat a Heves megyei Rendőrfőkapitányság III/II. Osztálya foglalkoztatta, elsősorban az amnesztiával Nyugatról hazatért személyek, valamint az idegenforgalom ellenőrzése és a kutatás területén.

Jelentéseiben beszámolt külföldi kapcsolatairól, külföldi útjairól (NSZK, Hollandia, USA, Jugoszlávia többek között), a Technolux KTSZ alkalmazottairól, egri ismerőseiről, gazdasági és pénzügyi bűncselekményekről, jogellenesen külföldön maradt személyekről – írta Máthé a bejegyzésében, amelyben „Sólyom” egyik jelentését is ismerteti.

A kézzel írt dokumentumokban többnyire ehhez hasonló információk olvashatóak:

Vékony János egri lakos, Technolux KTSZ anyagbeszerzője. Lakása előtt többször áll nyugati rendszámú kocsi. Munkatársi viszonyon kívül barátkozunk is.

A történész szerint a dokumentumok összesen 256 oldalt tesznek ki. „Sólyom” utolsó állambiztonsági kapcsolattartója megjegyzi: több esetben „jelentősebb értékkel bíró információt” szolgáltatott, egyes esetekben csempészekről, de gyakrabban Nyugatról hazatért és „jogellenesen” Nyugaton tartózkodó személyekről. Máthé Áron a dossziék értékelése kapcsán megjegyzi, hogy számos arra utaló jel van, hogy „Sólyom” valóban Deák Boldizsár.

Deák Boldizsárhoz másféltucatnyi cég kötődik az Opten adatbázisa szerint, ezek legtöbbje ellen végrehajtás indult, kényszertörlés vagy felszámolás alatt állnak. Jelenleg maga Deák el van tiltva a cégvezetéstől, a szankció 2021.10.16. és 2024.10.16. között van érvényben a nyilvánosan elérhető adatok alapján.

Egyik vállalkozásával pont a legszegényebbeken nyerészkedett, ugyanis kaszinót működtetett, amelyben főleg „félkarú rablók”, azaz játékgépek voltak.
A vállalkozás egészen 2012-ig virágzott, amikor a kormány szabályozta ezen gépek működtetését.

2024. május 25. 14:36
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Csak egyszer az életben!
Egy igazi csoda történt nemrég! Riporter kollégánk Túristvándiban forgatott, ahol megismerte Tóth Ilonát, egy egyedü...
family
Minden rajtam múlik!
Nem gyerekjáték: házat építenek helikopterrel! Egy magyar házaspár úgy döntött: nem várnak tovább a csodára, inkább ...
family
Tények teljes adás, 2025. július 8., kedd
ELKÉPESZTŐ - Letépett tetők, lakhatatlan házak, kidőlt fák, sérültek. Pokoli vihar söpört végig az országon, sokkoló...
Együtt vagy külön?
Takaróháborúk, helyfoglalási csaták és hajnali rugdosások. Egyesek szerint a gyerekkel való alvás az alvásminőség le...
family
Megfojtalak te…!
Halálosan megfenyegette a magyar jogász modellt, Zimány Lindát, azt üzente neki, hogy őt és az édesanyát is megfojtj...
family

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.