Magyar Péterhez is közel került a botrányos ügyekben lubickoló sztárügyvéd

Mentoráltján keresztül kerülhetett közel a Tisza Párthoz - írja a Magyar Nemzet.

Ismét felbukkant Dr. Zamecsnik Péter, aki arról ismert, hogy rendszeresen botrányos ügyekben érintettek védelmét vállalja. Ezúttal Magyar Péter „Út a börtönbe” elszámoltatási programja kapcsán nyilatkozott pozitívan, amelyet akár szolgálatra való jelentkezésként is értelmezhetünk – hívta fel a figyelmet a Tűzfalcsoport, akik feltárták, hogy mit árul el Zamecsnik Péter „ügyfél-listája” a politikai kötődéseiről.

Minden alap megvan ahhoz, hogy feltételezhessük, hogy egy hálózat része, hiszen Zamecsnik 1987-től a budapesti XIII. Kerületi Ügyészségen vezető-helyettes ügyész volt, „csak” 1993 óta ügyvéd, és alapítója volt a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodának. A Zamecsnik, Pósfai és Társai Ügyvédi Irodában 2002 óta tulajdonostárs. 

Kétes ügyfélkör

Zamecsnik neve elsősorban arról lett ismert, hogy nem válogat az ügyfelek között, pénzért bárkit hajlandó képviselni, még ha az adott személy ügye komoly társadalmi felháborodást kelt is.

Az egyik legvitatottabb esete a közelmúltban a K. Endre-ügy volt, akinek másodfokon Zamecsnik vállalta el védelmét. Azt, hogy mennyiért vállalta a védelmet azonban nem árulta el – idézték fel. Majd feltették a kérdést: vajon hogyan telhetett egy tanár fizetéséből (még ha azt meg is emelte a nemzeti kormány) egy sztárügyvéd honoráriumára, miközben Zamecsnik olyan milliárdosokat is képvisel, mint Bige László? Már csak azért is érdekes ez, mert korábban Rónai Egonnak úgy nyilatkozott az ügyvéd, hogy „a pénzen múlik, hogy kinek milyen jogi védelme lesz”. Ugyanakkor hozzátette, sok esetben elvállal ingyen is ügyeket, ez esetben a kérdés az, hogy vajon miért éppen K. Endréét? – tette hozzá.

Bige László, a „műtrágyakirály”, akit a hatóságok versenyjogi visszaélések, környezetszennyezés és egyéb ügyek miatt vettek elő, évek óta az ellenzék egyik fő gazdasági háttéremberének számít. Nyíltan támogatta például Márki-Zay Pétert a 2022-es választási kampányban. Most azonban új lóra tett, ugyanis a Tisza Pártot támogatta meg százmillió forinttal – emlékeztettek. Majd hangsúlyozták:

Zamecsnik tehát egy olyan figurát véd, aki egy választások befolyásolására törekvő baloldali oligarcha.

De szintén Zamecsnik ügyfele volt Gyárfás Tamás, a Fenyő János-gyilkosság kapcsán hírhedtté vált médiaszemélyiség is. Gyárfás ellen évekig tartott a per, és sokak szerint Zamecsnik védői stratégiája húzta-halasztotta eddig a felelősségre vonást. A volt sportvezető 2025 májusában vonult végül börtönbe – Ismertették. Hozzátették: de Zamecsnik nem csak botrányhősöket és milliárdos oligarchákat véd. Az Óbudai Önkormányzat korrupciós ügyében is ő állt a baloldali vezetés mellé.

Fotó: MTI

Ugyanaz a kör

A Magyar Péterrel szelfiző Gál András ügyvéd korábban Zamecsnik irodájában kezdte a pályafutását. Ő képviselte az áldozatokat abban az ügyben, ahol Zamecsnik K. Endrét. Mindez jogilag nem kifogásolható, hogy egyik fél az áldozatokat, a másik a vádlottat védi, azonban egyesek szerint nem túl etikus, ha egy volt irodai mentor és tanítványa épp egy ilyen ügyben „állnak szemben”, miközben mindketten profitálnak a médiavisszhangból – írták. Hozzátették: Gál Andrásról azt is érdemes tudni, hogy a baloldali Mérő Verával (Amnesty International Magyarország korábbi kampányigazgatója) közösen társalapítója az áldozatvédelemmel foglalkozó Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítványnak.

Mindennek fényében még súlyosabb, hogy Gál András az elsők között kezdte el követni a feleségét, Varga Judit korábbi igazságügyi minisztert terrorizáló és bántalmazó Magyar Pétert, és mára az egyik bizalmi emberének számít – hangsúlyozták.

Hozzátették: voltak akik azt erősítették meg, hogy Gál András a Tisza Pártnál olyan háttérmunkában vett részt, amelyek a politikai elszámoltatásra fókuszáltak, noha hivatalos pozíciót nem töltött be. Ezek után még világosabb, hogy ő lehet a kapocs Magyarék és Zamecsnik között, aki a napokban a Tisza Párt „Út a börtönbe” elszámoltatási programja kapcsán nyilatkozott pozitívan.

Fotó: MTI

„A sztárügyvédet a média csinálja”

Egy átlagos magyar ügyvéd ritkán tud ekkora médiavisszhangot generálni és ekkora neveket képviselni. Zamecsnik több televíziós műsorban is szerepelt, például Rónai Egon vendégeként, aki az ATV és az ellenzéki média ismert arca. A Jogászvilág cikke pedig egyenesen kimondja: „a sztárügyvédet a média csinálja”, vagyis Zamecsnik karriere szorosan összefonódik a baloldali sajtóval – mutattak rá.

Végeredményben elmondható, hogy dr. Zamecsnik Péter betartja ugyan a jogi és etikai határokat, de ahogy egyre több kétes figura, baloldali politikus és oligarcha mellett bukkan fel a neve, úgy erősödik a gyanú:

nem csupán jogi képviseletről, hanem egy jól felépített politikai-védői hálózatról lehet szó, amely a „független” sajtó segítségével gondosan tisztára mossa a baloldal pénzembereit, vagy legalábbis húzza-halasztja a felelősségre vonást

– emelték ki.

Hozzátették: egy biztos: amíg van elég pénz és médiahátszél, dr. Zamecsnik Péter neve valószínűleg ott lesz minden nagy port kavaró ügyben.

2025. július 11. 14:33
Sebestyén József kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító k...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...
A nyugdíjasok a postán átvehetik majd az élelmiszer-utalványt, ha a kézbesítés sikertelen - tájékoztatta a Kormányza...
Közzétette a NASA a Napot eddig a legjobban megközelítő űrszondájának képeit - számolt be róla az amerikai űrhivatal...