Magyar Péterék hazugságai nem tudják elfedni: ezt jelenti számokban a Tisza-adó - Videók

Több millió ember vinne haza kevesebbet egy esetleges Tisza kormány alatt.

A Tisza Párt brutális adóemelésre készül – hívta fel a figyelmet Menczer Tamás a közösségi oldalán. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója azt is elmondta, hogy a társadalom különböző rétegeinek mit is jelentene Magyar Péterék több kulcsos, progresszív adórendszere.

A Tisza-adó miatt egy átlagkeresetű szakorvos évente több mint 3 millió forintot veszítene, egy gépészmérnök évente 652 ezer forintot, egy közgazdász évente több mint 1 millió forintot, egy tanár évente 364 ezer forintot veszítene – ismertette a kommunikációs igazgató. Majd hangsúlyozta:

Tehát a Tisza-adó miatt súlyos százezrek és millió forintok kerülnének el az emberektől, vennék el a tiszások az emberektől.

Menczer Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy az is biztossá vált, hogy a tiszások becsapnak, hazudnak és átvernek, mivel „ígértek már mindent”.

Ehhez képest mi derült ki? – tette fel a kérdést, amit gyorsan meg is válaszolt: adót akarnak emelni brutális mértékben.


A kommunikációs igazgató arra is rámutatott, hogy mindezt azért csinálják, mivel Brüsszel ezer éve ezt akarja. 

A brüsszeli „javaslatokban” és utasításokban ezer éve ott van: a pénzt az emberektől elvenni, és akkor lehet kedvezni a bankoknak, a multiknak és az energiacégeknek – szögezte le.

Az is biztos, hogy ezt nem a Fidesz találta ki, nem mondhatják, hogy ezt a Fidesz találta ki, meg a mesterséges intelligencia, meg Óz, a nagy varázsló – jelezte Menczer Tamás. Majd emlékeztetett:

Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke és EP-képviselője maga vallotta be és mondta el, hogy ezt akarják csinálni és ezt akarják megvalósítani.

Meg kell őket állítani és meg is fogjuk állítani – tette hozzá.


Címlapfotó: MTI/ Purger Tamás

2025. szeptember 02. 12:34
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...