Magyar Péter vonattal megy Debrecenbe, testőrök védik a kocsit, ahol utazik

A Nyugatiból indult el 9:20-kor IC-vel Magyar Péter és stábja a debreceni nagygyűlésre. Velük van a Tisza párt több európai parlamenti listás jelöltje, köztük Tarr Zoltán református lelkész, volt zsinati tanácsos, akinek távoznia kellett az NGM háttérintézményétől, miután felszólalt Magyar egyik fővárosi nagygyűlésén. Magyarék egy egész vasúti kocsit elfoglaltak, sőt, azt lényegében le is zárták - írja a 444.hu.

A kocsi elején és végén Magyar testőrei állnak, és szigorúan ellenőrzik, hogy ki léphet be oda. Ez azért jelent problémát, mert a kocsi a szerelvény közepén van, így például vonat elején lévő büfékocsihoz csak azon keresztül lehet eljutni, de olyanok is lehetnek, akik rossz kocsiba szállva ezen keresztül juthatnak el a helyükre.

Munkatársainkat a helyükre tartva állította meg két, magát önkéntes kalauzként szolgálatba helyező testőr a Magyar-féle kocsi elején. Amikor a lap munkatársai mondták, hogy a helyükre mennek, előbb kikérdezték őket, hogy hová szól a jegyük - egyikük fel is mutatta -, hogy hol szálltak fel, majd különválasztották őket, és egyszerre csak egyikük mehetett át a kocsin.

Fotó: Bankó Gábor/ 444.hu

A vonat több kocsijában elég sok a Magyar Péter-dresszkódos, Tisza-párti kitűzőt, kokárdát viselő utas. Volt olyan Magyar-fan, aki miután megtudta, hogy Magyar a vonaton van, oda akart menni hozza, de visszafordították a testőrök, mondván, „Péter beszédet tanul”.

Magyar Péter rendezvénye délután 2-kor kezdődött, a Fidesz nadrágszíjas plakátokkal várja.

Címlapfotó: Bankó Gábor/ 444.hu

2024. május 05. 16:09
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
A brit férfi a gyilkosság után levonszolta a lépcsőkön az áldozat holttestét. További részletek a Tényekben 18.00-ko...
Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek további területekre, az űriparra, a védelmi és a távközlési iparra is kit...
Súlyos jelenetek zajlottak le vasárnap Kötcsén a Tisza Párt rendezvényén: a közmédia tudósítóit egész nap inzultáltá...
Bódi Megyer egyre nehezebben viseli a távollétet feleségétől.
A jövő évi választás is a bizalomról szól, ám az ellenfél teljes bizalomvesztésben van - mondta a Polgári Magyarorsz...