Magyar Péter visszahozná a Gyurcsány-korszakot Magyarországra

Láng Balázs baloldali elköteleződése elvitathatatlan. Az, hogy ő Magyar Péter tanácsadója, és együtt fotózkodnak, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Magyar Péter ugyanazokhoz a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali körökhöz tartozik, akik 2010 előtt tönkretették az országot – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég tanácsadója azt is mondta: Magyar Péter – Láng Balázs és társai hathatós támogatásával – ismét visszahozná a Gyurcsány-korszakot Magyarországra. A szakértő elmondta: Magyar Pétert az elmúlt hónapokban összefüggésbe hozták továbbá a baloldali Bárdos Barnabással, Bajnai Gordonnal, a Datadat jogutód cégeivel és leányvállalataival is. Ennyi baloldali kapcsolat nem lehet véletlen, mindezek miatt alappal állíthatjuk, hogy Magyar egy nemzetközi balliberális hálózat része, a háttérben pedig Gyurcsány Ferenchez köthető körök mozgatják a szálakat.

Láng Balázs, Magyar Péter tanácsadója zárt Facebook-csoportjában igyekezett romanticizálni a Gyurcsány-Bajnai-korszakot. Mire utal ez, annak fényében, hogy Láng nemrégiben Magyar Péterrel fotózkodott?

Sajtóinformációk alapján az érintett régóta dolgozik a baloldalnak, 2007-ben, a második Gyurcsány-kormány alatt a soha meg nem épült kormányzati negyedért felelős kommunikációs igazgató volt (az adófizetőknek akkor csaknem 12 milliárd forintját emésztette föl a luxusnegyed bukott projektje), azt megelőzően a Kincstári Vagyoni Igazgatóság sajtófőnöke, 2019-ben pedig az MSZP kampányáért felelt. Ezt követően külföldön élt, majd röviddel Magyar Péter politikai pályára lépése után egy Facebook-bejegyzésében ezt írta: „hazajöttem, és hoztam magammal a fél világot”.

Az informáltak egyöntetű véleménye, hogy Láng Balázs baloldali elköteleződése elvitathatatlan. Az, hogy ő Magyar Péter tanácsadója, és együtt fotózkodnak, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Magyar Péter ugyanazokhoz a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali körökhöz tartozik, akik 2010 előtt tönkretették az országot.

Korábban a Gyurcsány-Bajnai-korszakot romanticizálta, most pedig azt az embert támogatja, aki a „legújabb jelentkező” a kormányt leváltani kívánó baloldaliak sorában. Ebből alappal lehet arra következtetni, hogy

Magyar Péter – Láng Balázs és társai hathatós támogatásával – ismét visszahozná a Gyurcsány-korszakot Magyarországra.


A Magyar Pétert támogató Láng Balázs ráadásul sajátságos felfogással rendelkezik a jogállamot illetően, szerinte ugyanis Gyurcsány Ferenc „az utolsó demokratikus kormányát vezette ennek az országnak”.

A teljesség igénye nélkül 2006-ban manipulálták a költségvetési adatok, majd végül rekordmagasnak számító, 9,4 százalékos államháztartási hiányt produkáltak.

A tragikus gazdasági adatok kozmetikázása végett „trükkök százait” vetett be a Gyurcsány-kormány, többek között a valós hiány „csúsztatásának” lehettünk szemtanúi könyveléstechnikai módszerekkel (például egyes büdzsétételek másként való elszámolása, mint az az EU-ban elvárás, az Eurostat módszertanához való nem teljes alkalmazkodás, az elszámolásoknál az ún. pénzforgalmi szemléletű és az eredményszemléletű hiányszámok közötti kérdések).

2006 őszén lovasrohamot vezényeltek az „őszödi beszéd” miatt felháborodott és a kormány ellen tüntető tömeggel szemben, akiket vízágyúval és gumilövedékekkel is lőttek. A brutális rendőrterror eredményeként többen maradandó sérüléseket szenvedtek, volt, aki a látását veszítette el.

A fentiek tükrében sok mindent el lehet mondani a Gyurcsány-éráról, csak azt nem, hogy demokratikus lett volna, a nemzeti, polgári oldalnak pedig minden jogszerű lépést meg kell tennie, hogy Magyarországon ne lehessen ismét lábbal tiporni a jogállamot.

Miközben Magyar Péter jórészt a régi baloldal kedvenceként tűnik fel, egyben azt is igyekszik elhitetni, hogy majd ő fogja megújítani az ellenzéki oldalt, a retorikája szintjén ugyan elhatárolódva a 2010 előtt vezető szerepet játszó posztkommunista elitektől; valójában azonban a régi baloldal politikai és gazdasági túléléséhez járulhat hozzá a színre lépésével, és esetleges politikai részsikereivel olyan figurákat is segítve ezzel, akiket a magyar választók régóta nem akarnak vezető politikai pozíciók közelében látni.

Magyar Péter a közvélemény-kutatási eredmények szerint virtigli baloldali populista: szociális populizmus is jellemzi, vagyis egy olyan politikai ideológia, amely a baloldali ösztönöket populista retorikával és témákkal egyesíti.

Magyar retorikájában gyakran szerepel az elitellenesség, az establishment-ellenesség és a „köznép” megszólítása, ugyanakkor a klasszikus gyurcsányi demagógiát és hazugságelemeket ötvözni igyekszik a Bajnai-féle világra és a brüsszeli technokrata EU-ra jellemző szemlélettel, amely kifejezetten ellentétben áll a képviseleti demokráciával, vagyis azzal a nemzeti felfogással, hogy a nép által választott képviselőknek kell az elsődleges döntéshozóknak lenniük.

Egy poszt alatti kommentekben Láng ismét arra utalt, hogy személyes kapcsolatban áll Magyar Péterrel, háttértámogatóként jellemzi önmagát. Miért fontos, hogy kapcsolatban vannak egymással? Ez mire utal?

Magyar és Láng kapcsolata, konkrétan Láng Balázs közeli jelenléte bizalmi, megerősítő szereppel bír a baloldal régi szereplői irányába, azt üzenve nekik, hogy „Magyar Péter a mi emberünk”.

Magyar Pétert az elmúlt hónapokban összefüggésbe hozták továbbá Bárdos Barnabással, Bajnai Gordonnal, a Datadat jogutód cégeivel és leányvállalataival is. Ennyi baloldali kapcsolat nem lehet véletlen, mindezek miatt alappal állíthatjuk, hogy a TISZA Párt új alelnöke egy nemzetközi balliberális hálózat része, a háttérben pedig Gyurcsány Ferenchez köthető körök mozgatják a szálakat.

Amennyiben Magyar Péter mögött materiális értelemben is megjelenik a külföldi támogatás, az már komoly szuverenitási aggályokat vet fel, és ugyanazt a modellt láthatjuk, amit a baloldal a 2022-es országgyűlési választásokat megelőzően követett.

Fontos, hogy azóta – 2023. december 22-én – hatályba lépett a nemzeti szuverenitás védelméről szóló 2023. évi LXXXVIII. törvény (Szvtv.), amivel egyidejűleg a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) kiegészült a 350/A. § szerinti, választói akarat tiltott befolyásolása sui generis bűncselekménnyel.

A Btk. 350/A. §- alapján a választási eljárásról szóló törvény szerinti jelölő szervezet azon tagja, felelős személye vagy vezető tisztségviselője, valamint a választási eljárásról szóló törvény szerinti jelölt, aki tiltott külföldi támogatást, vagy e tilalom kijátszása érdekében a tiltott külföldi támogatás eredetét leplező megállapodásból származó vagyoni előnyt használ fel, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Fotó: MTI/Lakatos Péter

A baloldal elmúlt évekbeli sorozatos kudarcai, látványos vereségei a választásokon, és főleg a 2022-es, minden addiginál is csúfosabb kudarc akár kijózanítóan is hathatott volna, hiszen ez az összeomlás minden korábbinál egyértelműbben mutatta, hogy nincs már visszaút a posztkommunista baloldal régi aranykorába.

Talán ezért is döntöttek most Magyar Péter támogatása mellett, azt remélve, hogy az álkonzervatív, valójában igazi baloldali, populista gyűlöletkampányt folytató Magyar kísérlete ígérheti a progresszív baloldal válságának megoldását, miközben az ő felemelkedése éppen ennek a válságnak terméke, és paradox módon talán ez is tette őt annyira vonzóvá a baloldali szavazók egy része számára.

Gyurcsány Ferenc pártja is azzal a céggel dolgoztat, amelynek nevét Magyar Péter mozgalmának adatkezelési botrányában ismerhette meg a közvélemény. Miért ennyire fontos a baloldalnak a Bajnai-féle céghálózat?

Nem véletlen, hogy Bajnai Gordonék érdekcsoportja is megjelent Magyar Péter mozgalma körül, hiszen a szuverenista nemzeti kormány megbuktatására szánt pénzek betáplálásának lehetőségét látják Magyar Péter színrelépésében – és az ehhez szükséges közéleti színjáték megfelelő szervezeti keretét biztosíthatja majd számukra egy párt, egy egyesület és egy ernyőszervezet hármasa.

A Bajnai Gordonhoz köthető céghálózat köreit régi, ismert baloldali szereplők alkotják: maga Bajnai jól hasznosítható tengerentúli kapcsolatokkal bír, ugyanakkor Bajnai volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám, vagy a 2010-ben megbukott kormányfő egykori kabinetfőnöke, Szigetvári Viktor is fontos kulcsszereplők, maga a DatAdat jó ideje a balliberális kampányok fő motorja és kiemelt haszonélvezője volt, és az is maradt.

Ez a hálózat fogta, és fogja egybe a régi és az új(abb) baloldalt személyi, szervezeti szinten, ahogyan a külföldi támogatások zöme is ide érkezett be; a jórészt elmaradó politikai sikeresség mellett pedig Bajnaiék legfőbb „mérésügyi” szempontja régóta nem is lehet más, mint a pénzben kifejezhető haszon.

A külföldről érkező anyagi támogatások kapcsán a korábban Bajnai Gordon, majd a mostani főpolgármester, Karácsony Gergely tanácsadójaként is tevékenykedő Korányi Dávid jutott sajtóhírek és hatósági információk alapján kiemelten fontos szerephez, így az általa vezetett Action for Democracy nevű amerikai szervezet csatornázta be az amerikai kampánypénzek számottevő részét a baloldal 2022-ben csúcsra járatott piszkos kampányába.

A Bajnai-féle céghálózat alapvetően külföldön bejegyzett gazdasági társaságokból áll, így sokkal kevésbé kerülnek a magyar hatóságok látókörébe, valamint az anonimitást biztosító offshore-gyanús vállalkozások révén rengeteg adót is megspórolgatnak az érintettek.

Bajnaiék cégcsoportja már korábban is igen komoly gazdasági hasznot húzott a dollárbaloldalnak nyújtott külföldi támogatásokból, és a céljuk most is az lehet, hogy közvetlen vagy közvetett módon jelentős nyereséget, hasznot tehessenek el, a maguk gazdasági és politikai céljaira önző módon felhasználva.

Azok a külföldi érdekcsoportok, akiknek Magyarországon az a céljuk, hogy megbukjon a háborúellenes kormány, azoknak minden pénzt megér, hogy valakit felépítsenek. Ez a személy most Magyar Péter, két éve Márki-Zay Péter volt – fogalmazott az Index és az ATV podcast műsorában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Mi áll a nemzetközi baloldal céljának középpontjában, és mire akarják használni Magyar Pétert?

A magyarországi és a nemzetközi baloldal hosszú évek óta ugyanazt ismételgeti, és a valós tények és események ellenében a mindent tagadást képviselve, a nemzeti tábor elleni zsigeri gyűlöletkampányuk már régen túlmutat akár a kegyelmi ügyön, akár a Magyar Péter-féle hangfelvétel esetén, az ő céljuk ugyanis valójában már csak az, hogy minél előbb felborítsák a közjogi-politikai stabilitást, és megbuktassák a szuverenista magyar kormányt.

Egyre inkább úgy fest, hogy nem csupán Magyar Péter támaszkodik a Soros–Bajnai-körre, hanem ők használják inkább politikai és gazdasági céljaik mielőbbi és minél hatékonyabb érvényesítése érdekében a bukott balliberális tábor új messiását.

A Magyar Péter mozgalma mögé beálló egyes (ál)civil szervezetek, támogatók, influenszerek a maguk eszköztárával mozgósítani akarják a hazai nyilvánosságot, és nagyszabású kollektív kampánytevékenységeket koordinálnak a progresszív-baloldali, globalista célok előmozdítása – így a nyílt társadalom hazai megteremtése – érdekében.

Soros György és fia, Alex Soros, valamint az általuk kitartott és irányított baloldali hálózat (politikusok és NGO-k) célja a nyílt társadalmak eszmerendszerének elterjesztése a világ számos pontján, ehhez pedig olyan kormányokra van szükségük, amelyek teret engednek a genderlobbinak, a szélsőséges ideológiáknak, nem ragaszkodnak a hagyományaikhoz, illetve megjelenést biztosítanak a háborúpárti propagandának, sőt gerjesztik a háborús pszichózist.

Magyar Pétert vélhetően ezen céljuk megvalósításához szükséges eszközként használják. Úgy gondolják, hogy ő lehet az, akiről elhitetik a választóknak, hogy jobboldali, konzervatív és jobb alternatívát kínál a kormánypártokkal szemben, ezáltal pedig magához vonja a polgári oldal szavazóit, majd megdöntve a jelenlegi kormányt, teret nyit a Gyurcsány-Bajnai-kör embereinek, akik a nemzetközi nagytőke érdekeit szem előtt tartva irányítanák az országot – hasonló eredménnyel, ahogy azt 2002 és 2010 között tették.

Magyar Pétertől talán azt remélik, hogy eltanult valamit a Fidesz-marketing know-how-jából, hogy a volt igazságügyi miniszter exférje ezt az általuk remélt tudást most a konzervatív oldal ellen képes hasznosítani.

Magyar Péter retorikája azonban sokkal inkább a posztkommunista baloldal régi gyűlöletkampányait, például a szocialistáktól még 2002-ben megtapasztalt „23 millió románozás” vagy köteles beszédezés dicstelen kampányhagyományait idézi.

Az idő előrehaladtával egyre inkább a politikai és egzisztenciális túlélés kölcsönös szándéka fűtheti tovább ezt az együttműködést: Magyar Péter eddig megszerzett, kétes politikai és bizalmi tőkéjének a megtartása, ugyanakkor a régi baloldal levitézlett figuráinak és gazdasági érdekköreinek tűz-közelbe juttatása – ezek lehetnek azok a közép- és hosszú távú célok és motivációk, amelyek fenntarthatják a dollárbaloldal legújabb politikai projektjét.

A nemzetközi baloldal annak ellenére is fel akarja használni céljaihoz Magyart, hogy a balliberálisok új reménysége még jobban megosztja az ellenzéki térfelet és Magyar robbanásszerű megjelenése alapvetően a baloldali pártokra jelent veszélyt.

Miközben egyes pártok tovább gyengülnek és akár teljesen el is tűnhetnek a színről, a Gyurcsány-Bajnai-világ egyes háttérfigurái maradhatnak, sőt kívánatos is a támogató jelentlétük az egyre markánsabb módon a baloldal vezérfigurájává válni akaró, és mind agresszívebb hangvételű kampányt folytató Magyar Péter eredményessége érdekében.

2024. április 28. 12:05
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Kamionnal ütköztek, szörnyethalt az anya
Szörnyethalt egy háromgyermekes édesanya egy tragikus balesetben Zámolynál. A párjával utaztak az autóban, amikor el...
Egy gyermek és három felnőtt is meghalt
Borzalmas autóbaleset, egy gyermek és három felnőtt halt meg kedden délután az M1-esen, Pátynál. Egy kamionnak csapó...
Milliárdos károkat okozott a vihar
Több százezer otthonban ment el az áram a hétfői vihar óta, a szakemberek jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak a károk...
Több mint 1000 viharkár Pest vármegyében
Több mint ezerszer riasztották a vihar miatt a tűzoltókat csak Pest vármegyében. Gödön egy idős férfit kellett bizto...
Az évtized vihara tarolta le az országot
Házakról tépte le a tetőt, egész fákat csavart ki a földből, sok helyen teljesen megbénította a közlekedést és áramk...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.