Magyar Péter az EP-ben letagadta, hogy lehallgatta a feleségét - videóval

Magyar Péter kedden az Európai Parlamentben „visszaböfögött aljas hazugságnak” nevezte, hogy lehallgatta a gyermekei anyját.

Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője kedd délelőtt az Európai Parlament plenáris ülésén szólalt fel a gyermekvédelemről szóló vitában – írta meg a Mandiner.

Beszédében a jogi keretek szigorítását sürgette. A felszólalás után Jorge Buxadé, a spanyol jobboldali VOX párt EP-képviselője kérdéssel fordult Magyarhoz. Buxadé azt mondta, hogy abszurd, hogy egy olyan ember szólal fel a gyermekvédelmi vitán, aki azzal kezdte a pályáját, hogy lehallgatta a feleségét, 3 gyermeke édesanyját. Választ várt arra, hogy igazak-e az erről szóló hírek.

A sajtóban megjelent hírek szerint, Ön úgy kezdte politikai karrierjét, hogy beleegyezés nélkül, csalárd módon hangfelvételt készített feleségéről, három gyermeke édesanyjáról. Ha ez igaz, eléggé abszurd és képmutató, hogy Ön felszólal egy olyan vitában, amely a gyermekvédelemről szól.

A parlamenti ülésteremben hirtelen fagyos csönd lett. Magyar Péter válaszában propagandának nevezte az állításokat, és jó vergődést kívánt a spanyol képviselőnek. Magyar Péter ezt válaszolta Buxadé kérdésére:

Köszönöm. Nem lepődöm meg, hogy a Fidesz frakciótársa visszaböfögi a Fidesz-propaganda aljas hazugságait. Azt tudom Önnek is és a fideszes párttársainak is üzenni, hogy a magyar társadalom válaszokat vár arra, hogy Orbánék miért jártak ki kegyelmet pedofil bűnelkövetőknek, és hogy miért helyeztek ki egy szintén bűnözőt egy javítóintézet élére. Az egyéb propagandahazugságokkal sem én, sem a magyar társadalom nem törődik. És egyet tudok Önnek is és a fideszes képviselőknek is mondani, hogy 299 nap van hátra és leváltjuk ezt a kormányt, addig pedig jó vergődést kívánok Önnek is és a fideszes képviselőtársainak is. Minden jót.


Fotó: MTI/Purger Tamás

Ezután Magyar Péter – sokak megdöbbenésére – a spanyol képviselő székéhez ment fenyegetőzni.

Bár nem került sor fizikai összetűzésre, Magyar Péter fellépése egyértelműen agresszív volt.

Az esetet ide kattintva, 10:10:08 nézheti vissza.

Magyar Péter korábban beismerte, hogy lehallgatta volt feleségét

Ismert, Magyar Péter a Gulyáságyú Médiának elismerte: lehallgatta Varga Juditot.

Nem vagyok rá büszke, hogy egy ilyen felvételt rögzítenem kellett, arra meg főleg nem, hogy ezt végül nyilvánosságra kell hozni, de néha a szükség törvényt bont

– mondta.

Egy ez speciális helyzet, 2023 januárjában készült ez a felvétel. Azelőtt soha nem rögzítettem ilyesmit, nem olyan típusú ember vagyok, hogy ilyet teszek

– magyarázkodott tovább.

2025. június 17. 13:39
Elevenen égett halálra egy férfi a saját udvarán Debrecenben
Az eset sokkolta a környékbelieket.
Megtalálták az eltűnt szekszárdi férfi holttestét
Már nem tudtak segíteni rajta.
A kolbászok felett könnyített magán - 3 milliós kárt okozott a boltban
Hiába a videófelvétel, a 70 éves férfi ártatlannak vallotta magát.
Orbán Viktor: A tét Magyarország energiaellátása
Hétfőn elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása. A tét nem kisebb, mint hogy sikerü...
Magyar repülő szenvedett balesetet Szaúd-Arábiában
Futómű nélkül landolt.
Bármikor felrobbanhatott volna a droglaborként működtetett lakás - Tények 18.00
Annyi drog és vegyszer volt ott, hogy vegyvédelmi ruhában és légzőmaszkban helyszíneltek a rendőrök. További részlet...
Veszekedés közben végzett az apjával - Tények 18.00
Az áldozat másik fia találta meg a holttestet, ő hívta a rendőröket. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n...
Csalók kereszttüzébe került Hevesi Tamás
Hamis reklámmal népszerűsítik vele az inzulinkezelést.
Orbán Viktor: Brüsszellel ellentétben mi nem akarjuk Ukrajnába küldeni a magyarok pénzét
Elfogadta a 2026-os, háborúellenes költségvetést az Országgyűlés – jelentette be a miniszterelnök közösségi oldalán ...
Autóval hajtott le a római Spanyol lépcsőn egy férfi
Autóval hajtott le egy 80 éves férfi a Spanyol lépcsőn, Róma történelmi központjának egyik leglátogatottabb turiszti...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.