Magyar Nemzet - Karácsony Gergely "hozzáfogott a fővárosi vagyon kiárusításához"

A Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat "megkezdte Budapest vagyonának felélését", megközelítőleg 8,2 milliárd forint bevételt vár hetvenkét ingatlan értékesítéséből - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet, amelyet az önkormányzat tájékoztatott terveiről.

A korábbi ciklusban nem volt arra példa, hogy egyszerre ennyi ingatlant adjanak el.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. idén tervezi hetvenkét ingatlan értékesítését, és ebből nettó 8 216 867 500 forint bevétellel számol. Tizenhárom ingatlan pályáztatása már zajlik.

A lap arról is írt, hogy két nagy értékű ingatlan pályázatát visszavonta a főváros. Az egyik egy pilisszántói, egykoron iskolaként üzemelő, jelenleg zarándokszállóként működő kastély, amelyet 341 millió forintért árult tulajdonosa, a fővárosi önkormányzat. A másik az újpesti víztorony mellett álló telek: a csaknem ötezer négyzetméteres, eddig népszerű közparkot dobták piacra, és helyi információk szerint a területen bevásárlóközpont vagy akár több száz lakásos társasház építését tervezték.

A Magyar Nemzet értesülése szerint a XVI. kerületben "a fideszes vezetést megkerülve, a helyieket meg sem kérdezve egy bevásárlóközpont építése előtt nyitnák meg az utat a városrészben Karácsony Gergely főpolgármester és baloldali szövetségesei". A cinkotai strand területét a tulajdonos kérését civil kezdeményezésnek beállítva akarják rekreációs területből vállalkozási területbe átsorolni.

A kulturális örökség védelméért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter elrendelte a Márvány utcai Márványmenyasszony étteremnek, valamint a Kazinczy utcai Wichmann-kocsmának helyet adó ingatlanokra a műemléki védettségi eljárás megindítását - emlékeztetett még a Magyar Nemzet. A vendéglőre a részleges bontási engedélyt korábban kiadták, nem törődve azzal, hogy annak idején itt tartotta lakodalmát Széchenyi István és Wesselényi Miklós is. Az erzsébetvárosi Wichmann-kocsma helyére pedig szállodát építettek volna, ezt akadályozta meg a kormány.

MTI/ A címlapfotó illusztráció.

2021. január 21. 12:48
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Át akarta úszni az Ónodi tavat, de belefulladt egy 49 éves férfi. A barátai hiába kérték, hogy ne menjen be a vízbe,...
Kiugrott a mozgó vonat ablakából egy tízéves kisfiú Taktaharkány közelében. Úgy tudjuk, a gyerek állami gondozásból ...
Szörnyethalt egy 28 éves nő, miután autójával fékezés nélkül egy kamion vontatmányának csapódott hétfőn reggel az M1...
Halálra késeltek egy 28 éves férfit hétfőn hajnalban Budapesten, az Akácfa utcában. A gyilkosra a rendőrök akkor csa...