kultúra

Ma van a magyar kultúra napja

Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is megünnepelnek, a koronavírus-járvány miatt azonban idén rendhagyó módon, elsősorban online programokkal.

2021. január 22. 07:06

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

A Himnusz regényes története címmel idén dokumentumfilm is készült a Budapesti Filharmóniai Társaság és az Erkel Ferenc Társaság együttműködésében, amely animációk, videóbejátszások segítségével tárja a közönség elé a Himnusz történetét.

A magyar kultúra napján online koncertet ad többek között a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar, az Anima Musicae Kamarazenekar és a Budapesti Vonósok Kamarazenekar. Verses koncerttel ünnepel Lackfi János és a Fugato Orchestra, és megzenésített versekkel készül a debreceni Csokonai Színház is.

A Magyar Nemzeti Múzeum online tárlatvezetésre és könyvbemutatóra várja az érdeklődőket, a MANK pedig három vidéki kiállítás anyagát tette digitálisan elérhetővé.

Kölcsey Ferenc Himnusz című versének eredeti kézirata (MTI Fotó: Komka Péter)

Az online programok mellett számos helyen a szabadtér adta lehetőségeket is kihasználják: van, ahol ruhaszárító kötélre csíptetve vagy hirdetőoszlopokon olvashatnak verseket a járókelők, máshol autóbuszmegállókban tartanak felolvasást.

Bár idén a külföldi magyar kulturális intézetek is elsősorban közösségimédia-felületeiken kínálnak koncerteket, kiállításokat, film- és könyvbemutatókat, a berlini Collegium Hungaricum épületére egy tavalyi koncertet vetítenek ki, Rómában ünnepi díszkivilágítást kap az intézetnek otthon adó Falconieri-palota, Pekingben pedig magyar szerzők életét és kínaiul megjelent műveit tableteken és monitorokon mutatják be az intézet kirakataiban.

A magyar kultúra napját Erdély-szerte is megünneplik: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ünnepi műsorával Weöres Sándorra is emlékezik, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Füst Milán Boldogtalanok című drámáját játssza, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pedig Farkas Árpád író, költő és műfordító életműve előtt tiszteleg.

A közmédia több csatornáján ikonikus filmes és zenei művekkel, a nemzet nagyjainak bemutatásával és számos egyéb érdekességgel ünnepli a magyar kultúra napját.

MTI

Levágta saját nemiszervét egy férfi
A lakásában tartózkodó férfi maga értesítette az illetékes hatóságokat, miután tudatosodott benne, mit művelt.
Újabb fejlemények L.L. Junior kisfia tragédiájának ügyében
Másfél évvel a szörnyű tragédia után még mindig tart a nyomozás a kis Lesi Dávidka ügyében. A Mokka vendége volt pén...
Hihetetlen: beszélő és daloló kutyák is léteznek - Videó
Gazdáinak jól kivehetően azt vonyítja, hogy I love you, vagyis szeretlek.
Megkapta az oltást Áder János - Fotók
Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Áder János köztársasági elnök, aki a közmédiának pénteken nyilatkozott errő...
Megkoronázta barátságát Szabó Ádám és Curtis - Videó
Új slágerrel koronázta meg barátságát Szabó Ádám és Curtis! Karrierjükről és közös programjaikról meséltek pénteken ...
Rossz génjeik miatt léphettek félre
Bizony felelős lehet a genetika azért, hogy hűségesek, avagy hűtlenek vagyunk-e a kapcsolatainkban. Genetikusok kimu...
Szenvedett a fia miatt, beleroppant
Allergiás reakciót okozott nála a gyógyszer, ezért kellett újraéleszteni a négy és féléves Brájent. Tavaly szeptembe...
Fura szokások: köpködik a széket
Csepregi Éva körbe köpködi a széket. Hogy miért? Majd ő elmeséli. Kiss Endi, ha éppen vizet iszik, minden kortyot me...
Éneklő tigris az állatkert sztárja
Éneklő tigris egy orosz állatkert és az internet legújabb sztárja. Vitas, a tíz hónapos szibériai tigris még kölyökk...
Magyar márkák a milánói divathéten
Magyar tervezők ruháiban vonultak végig a kifutón a modellek Olaszországban. A 64. alkalommal megrendezett Milánói D...