Ma kiderül az igazság Ruszin-Szendi Romulusszal kapcsolatban

Ülésezik az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága - részletezte a Magyar Nemzet.

– Ennek a katonához méltatlan viselkedésnek lesznek jogi következményei, de erkölcsileg és katonaként Ön megbukott, és ezt már Ön is tudja, ezért menekül előre – jelentette ki Budai Gyula a közösségi oldalán üzenve Ruszin-Szendi Romulusznak. A Fidesz országgyűlési képviselője emlékeztetett azokra a – megfogalmazása szerint – „méltatlan” dolgokra, amelyeket a volt vezérkari főnök csinált, köztük azokra a tettekre is, amelyek miatt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága ma rendkívüli zárt ülést tart. Az esemény utáni sajtótájékoztatón a Magyar Nemzet is részt vesz.

A kép forrása: Hatlaczki Balázs

A bizottsági ülés utáni sajtótájékoztatón nyilatkozatot tesz majd Barthel-Rúzsa Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium katonai nemzetbiztonság irányításáért felelős államtitkára és Kósa Lajos, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke is.

Magyar Péter embere ellen többek között azért indult vizsgálat, mivel felmerült a gyanú, hogy vezérkari főnökként összejátszott az ukránokkal, valamint a NATO-üléseken félszólalásait a „Szlava Ukrajini!” (Dicsőség Ukrajnának!) kifejezéssel zárta.

A kép forrása: YouTube

Menczer Tamás a közösségi oldalán arra mutatott rá, hogy Ruszin-Szendi Romulusz beszélt, elmondta, hogy ő mindent megtesz az országért.

És igazat mondott!

– hangsúlyozta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója, majd pontosított: 

kicsi baj, hogy ez az ország Ukrajna.

Ő valóban mindent megtesz, Ukrajnáért – tette hozzá.

A kommunikációs igazgató videójában azt üzente Magyar Péter emberének, hogy közeleg az igazság órája. Ugyanis a Honvédelmi Minisztérium világossá tette, és a minisztérium képviselői elmondták, hogy a parlament illetékes bizottságának be fogják mutatni ezeket a NATO-felvételeket – mutatott rá.

Akkor kiderül, hogy Ruszin-Szendi Romulusz mit is mondott, mondta vagy nem mondta azt, hogy dicsőség Ukrajnának – hangsúlyozta Menczer Tamás.

2025. június 05. 11:57
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Az IMF szerint már most látszik, hogy nem elég Ukrajnának az eddigi támogatás, 20 milliárd dollárral többre lenne sz...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek reggel
DRÁMA - Meg akarta ölni az anyját és saját magát is egy szigetszentmiklósi férfi. A lelkisegély-szolgálatnak mondta ...