M1-es katasztrófa: Nyugtalanító kijelentést tett Németh Lajos

A meteorológus Szimicsku Lászlóval, az MKIF Zrt. munkatársával boncolgatta a hétvégi tömegbaleset előzményeit.

Szimicsku László, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója őszinte részvétét fejezte ki a szombati tömegszerencsétlenség áldozatának családja felé, a sérülteknek pedig jobbulást kívánt. Elmondása szerint a balesettel kapcsolatban vizsgálat indult, ennek lezárultáig az MKIF Zrt. a baleset körülményeiről nem kíván nyilatkozni.

Az M1-es autópályát sikerült járhatóvá tenni, bár a fővárosból kifelé vezető oldalon – ahol a baleset történt – mintegy 250 négyzetméteren megégett az aszfalt, ezért itt 80 kilométer per órás sebességkorlátozás van érvényben.

Szimicsku László hozzátette, a változást jelzik az út feletti digitális táblákon, mint ahogy szombaton is figyelmeztették az autósokat az erős oldalszélre.

Németh Lajos szerint a szél a legjobban előrejelezhető időjárási jelenség. Ezúttal is tudni lehetett, hogy a tavaszias péntek után hidegfront érkezik szombat reggelre, ami miatt mintegy 10 fokkal visszaesik a hőmérséklet, és ez viharos, néhol orkán erejű szelet generált.

Szinte borítékolható volt a porvihar is, ugyanis a legtöbb helyen a csapadékhiány miatt kiszáradt a talaj felső rétege, az itt lévő port pedig könnyedén felkapja a 90-100 kilométer per órás széllökés, ami a meteorológus szerint autósként még rosszabb, mint a hófúvás.

Németh Lajos reméli, hogy az emberek tanulnak a hétvégi tragédiából, és hasonlóan súlyos eset már nem történik, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy egyre gyakrabban találkozhatunk az időjárás szélsőségeivel.

2023. március 13. 13:15
Ledobta kutyáját a negyedik emeletről, 20 métert zuhant az öleb
A házikedvenc nem élte túl a zuhanást.
Húscafatok lepték el az autópályát, le kellett zárni a külső sávot - videóval
Horrorfilmben is megállta volna a helyét a sztráda látványa.
Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő
Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality ker...
Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot
A hegymászó holtteste nem került elő.
Kisgyerekeket késeltek meg egy játszótéren, videón a szíriai támadó
Három gyerek életveszélyes állapotban van.
Tüzet nyitottak a zombori rendőrökre, az egyenruhások visszalőttek
A tűzharcban megsérült két rendőr.
Milliárdok lógnak a falakon
Milliárdok a falon, több mint 80 eredeti Munkácsy kép van a milliárdos magyar műgyűjtő, Pákh Imre tulajdonában. Hihe...
Megcsúszott a 17 éves sofőr, meghalt egyik utasa
Az autóban négyen utaztak, egyikük nem élte túl a tragédiát.
Perceken múlott az idős nő élete, ismerőse talált rá
Az idős nő otthonában esett össze.
Szijjártó: a Türkmenisztánból származó földgáz enyhítheti az európai energiaválságot
Újabb források bevonására van szükség az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szakciók okozta energiaválság...
Csak az egyik női elődöntőben született meglepetés a Roland Garroson - videók
Topligás csapatok állnak sorba a szenzációs idényt záró magyar származású focistáért
Bartók Donát száz gól felett zárt a svájci bajnokcsapatban
Hevesi Kriszta is megszólalt az RTL Klub sztárjának szexbotrányáról
Döbbenetes bejelentés Ukrajnáról: bármelyik percben kitörhet a világháború