Lukács Laci: semmi nem tart örökké, kiderült Tankcsapda titka

Több mint 3 évtizede töretlenül a csúcson. Az idén 55 éves Lukács Laci, a Tankcsapda alapítója exkluzív interjút adott a Tények Plusznak a Campus Fesztiválon. A debreceni rockbandának esze ágában sem volt soha a fővárosba költözni, a sikert az Alföldről érték el. Tervez-e még gyermeket Lukács, és hogy szerinte mikor kell abbahagyni a zenélést, ezekre a kérdésekre is válaszolt.

„Miután mindennek van vége, semmi nem tart örökké, éppen ezért biztosan eljön majd a pont, vagy a pillanat, vagy a nap, amikor lerakom a gitárt” – kezdte a beszélgetést.

Mennyország Tourist, Rock a nevem, Ülj le mellém. A legnagyobb rock and roll slágerek, amik meghatározzák a magyar zenét. 34 éve töretlenül a csúcson, a fesztiválok nagyszínpadaira állandó bérletük van. A Tankcsapda, ahogy az ország minden táján, Debrecenben is megtölti a legnagyobb színpadokat, pedig a hazai közönség rendszeresen láthatja őket, mégsem untak rájuk.

Lukács Lacit a Tények Plusz stábja bevitte a debreceni Campus Fesztiválra, aki az autóban számos titkot megosztott az életéről. 55 éves rockerként még nem menne nyugdíjba, viszont Debrecen már élete végéig az otthona marad.

„Egy debreceni fesztiválra elindulni itthonról, az nagyon laza, kényelmes, nem? Ilyen szempontból mindenképpen jóval kényelmesebb, mint ha mondjuk ugyanez a buli Gyergyószentmiklóson lenne. A távolság miatt mondom” – árulta el Lukács Laci.

Bár a turné során a zenekar csak közvetlenül a koncert előtt szokott a helyszínre érkezni, Debrecenben a hangbeállást személyesen ők végzik el. Fontosnak tartják, hogy minden tökéletes legyen, hiszen a hazai közönség miatt nagy a nyomás rajtuk.

„A Tankcsapda nem csak nevében és nem csak a mondásban debreceni zenekar, nem csak itt alakultunk, de mindmáig itt is élünk. Úgyhogy ahonnan most elindultunk, ez ugye az én saját otthonom, vagy ennek a közelében járunk most. De egyébként itt lakik nem messze Fejes Tomi is. Sidi a város túlsó oldalán, de ilyen szempontból mindegy, Debrecen nem annyira nagy” – tette hozzá.

Fejes Tamás 23 éve, míg Sidlovics Gábor 2012 óta tagja a bandának.

„Kétségtelen, hogy amikor erre a környékre költöztünk, jó néhány évvel ezelőtt, akkor volt a lakókban a környéken egy ilyen első blikkre egy ilyen félsz, hogy hú hát ide jöttek a rocksztárok, hajnalig tartó dorbézolások lesznek, de aztán gyorsan rájöttek arra, hogy ide mi is pihenni járunk” – mondta a Tankcsapda alapítója.

Városszerte megszokott, hogy a zenekar tagjaival találkoznak a helyiek. Napi szinten dedikálást, fotót kérnek Laciéktól, aminek a zenekar szívesen eleget tesz. Az is gyakori, hogy Lukácsot valaki magára varratja. Tetoválásként tündököl a testén. Lukács Laci a hétköznapjaiba soha nem enged betekintést, de most kivételt tett. Adott a kérdés, vajon a legismertebb rocksztár mit csinál otthon?

„Hát lecsót mondjuk pont nem szoktam főzni, mert nem vagyok egy nagy lecsós. Őszintén szólva nem szoktam főzni úgy általában véresen. Tőlem a gasztronómia, mármint a csináld magad gasztronómia igazából nem állt hozzám soha közel” – vallotta be.

Avokádókrém és kőrözött. Azt mondja Laci, nagyjából ebben ki is merül a gasztronómiája. Viszonylag kevés időt tölt otthon, hiszen, ha nem is lép fel, a zenekar dolgaival foglalkozik.

„Nem feltétlenül és nem kizárólag csak azt csináljuk, amit az emberek látnak. Egy koncert igazából az a színpadon töltött 75-80-90 perc, mikor mennyi, az a jéghegy csúcsa, az a csillogó kis tető” – emelte ki.

Amennyi időt, amit tudok, azért mégis csak otthon töltök, annál is inkább, mert otthon vannak a hangszereim. Otthon szoktam az ötleteimet kicsit jobban az átlagosnál kidolgozni, vagy kibontani. Értelemszerűen otthon csinálok néha demófelvételeket, ilyesmiket. Tehát valahol dolgozni is szoktam otthon, ha úgy tetszik, meg hát természetesen pihenni” – részletezte.

Barátok, zene, koncertek, Nagyerdőben futás. Lukács Laci életét mindig is ezek jellemezték, aki 50 évesen házasodott meg. Zenekari társaival ellentétben azonban csak neki nincsenek gyerekei.

„Ezzel a gyerektémával nem piszkáltak az elmúlt évek során? De piszkáltak, de én ezt lesz**rom. De ezt a zenei örökséget valahol tovább kell adni? Nem gondolnám, hogy az én zenei örökségemet feltétlenül az én véremből származó gyermek tudná továbbvinni. Én azt gondolom, az én zenei örökégem, ha tovább él, remélem, hogy igen, akkor azt egy csomó más ember továbbviszi majd. Ehhez nem feltétlenül kell gyerekáldás” – vélekedett Laci.

Azt is mondja, sosem gondolt még arra, hogy a felhalmozott sikerek mellett befejezze. Energiáját a maximumon pörgeti, és bár a két életveszélyes balesete után ejtőernyős hobbiját befejezte, a mikrofont soha nem tervezi letenni.

„Nem tudom, hogy ez hogyan és milyen módon fog megtörténni, és nem is akarok ebbe most ilyen szinten belemenni, de az biztos, hogy addig, amíg élvezettel, meg örömmel, meg lendülettel tudunk felmenni, meg én magam és fel tudok menni a színpadra, addig mi okom is lenne arra, hogy abbahagyjam?” – hangsúlyozta Laci.

A zenekar dobosa, Fejes Tamás azt mondta, hármojuk kapcsolata a zenekarban olyan, mint egy házasság. Mindenkinek megvan a maga erőssége, így áll össze a Tankcsapda töretlen sikere.

„Én egy teljesen stratégiai dologban gondolkodok, meg az összzenekarban. Laci egyértelmű, hogy a művészi dolgokban sokkal erősebb, Sidi ő is ugye a művészi dolgokba, de akár a vizuális, vagy bármilyen körítésben nagyon jó kézügyessége, illetve látványhozzáadással tud bírni” – mesélte Tomi.

És hogy milyen ember is Lukács Laci a magánéletben, aztán már Sidi árulta el.

„Ő az az igazi, tényleg az a klasszikus művészember. Néha nagyon nehéz vele, de alapjában véve az egyik legjobb szívű ember, akit ismerek. Úgyhogy, de hát mindannyiunkkal nehéz, ha ezt most rólam kérdezed, vagy Tamásról, akkor ugyanúgy el lehetne mondani” – fűzte hozzá Sidlovics Gábor.

A három rocker nem áll le, ahogy Lukács Laci is mondta, amíg lélegeznek, addig zenélnek. Nyáron szinten minden nap láthatják őket a rajongók és talán hamarosan újabb dalokkal is előrukkolnak a debreceni fiúk.

2023. július 25. 08:56
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Már legkevesebb 158 ember halt meg kolerában május vége óta a délnyugat-szudáni Dél-Dárfúr tartományban - közölték a...
A frakcióvezető szerint elképesztő mélységekbe került Magyar Péter.
Az ukrán zászló napján Európa-szerte kiemelt figyelmet kapott a háború sújtotta ország szimbóluma. Von der Leyen leg...
Az ukrán elnök és csapata a hírek szerint abban bízik, hogy Magyarországon kormányváltás lesz. Zelenszkijék úgy látj...