Lövés dördült el a Jahn Ferenc kórházban, újabb részletek derültek ki

Vitatkozni kezdett az osztályvezető orvossal anyja kezeléséről, ezután dulakodásba kezdett vele és fegyvert rántott. Most elítélték a férfit.

Gázpisztollyal fenyegette meg édesanyja kezelőorvosát egy részeg férfi a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban még két évvel ezelőtt nyáron, amiért szerinte az anyja nem kapott megfelelő kezelést. A férfi látogatási időn kívül érkezett a kórházba, csak azért engedték fel az emeletre, mert azt mondta, a munkája miatt máskor nem ér rá. Végül az osztályon őrjöngésbe kezdett, és azt követelte, hogy az édesanyját, aki stroke miatt került az intézménybe, méltóbb körülmények között tartsák.

A doktor úr felajánlotta, hogy az 5 ágyas kórteremből egy 2 ágyasba esetleg át tudja az édesanyját a vádlottnak helyezni, meg akarta mutatni, hogy ez hol történne

– mondta a tárgyaláson a bíró.

Ekkor fajult el a vita a folyosón. A férfi ordítozni kezdett az orvossal, és fegyvert rántott.

A gázpisztoly elsült, de sérülést nem okozott.

A rendőrök a kórházból vitték el a férfit, akit akkor három napig tartottak bent. Később az előkészítő ülésen részben beismerte a tettét, a bíróság pedig most döntött a sorsáról.

5 év szabadságvesztéssel és 5 év közügyektől eltiltással sújtotta a törvényszék. Legkorábban börtönbüntetése 2/3-ának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség súlyosbítást kért, a férfi és a védője pedig felmentésért fellebbezett. A brutális őrjöngő a tárgyalóból kiérve azt is hozzátette, hogy enyhítést nem szeretne. Hogyha másodfokon nem mentik fel, akkor elfogadja a börtönbüntetést.

2025. január 03. 11:28
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
A Tisza-adó nem adószakmai, hanem bizalmi kérdés, a nemzeti konzultáció pedig arról szól, hogy miután az egyik párt ...
A riportert nemrég munkavégzés közben akasztással fenyegette meg Magyar Péter egyik támogatója.
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Egy hídról hajították le, zacskót húztak a fejére és takaróba tekerték.
Egy 60-as éveiben járó pár vesztette életét.