Lopott, most pedig a mentelmi joga mögé bújik Magyar Péter

Ismét kiderült, hogy Magyar Péter képes rövid időn belül szembemenni akár a saját korábbi álláspontjával is, ha az érdekei éppen úgy kívánják. Tavasszal a választási kampányban még azzal házalt a Tisza Párt elnöke, hogy meg fogja szüntetni a politikusok mentelmi jogát, de a júniusi diszkóbotránya után már visszatáncolt, nem kíván lemondani az európai parlamenti mandátumával járó védettségről. A legfőbb ügyész azonban kezdeményezte Magyar mentelmi jogának felfüggesztését, miután a politikus az Ötkert nevű szórakozóhelyen ellopta egy férfi telefonját - írja a Magyar Nemzet.

Már javában zajlana a hatósági eljárás Magyar Péter ellen, ha betartotta volna a választási kampányban tett ígéretét, hogy nem megy Brüsszelbe, azaz nem veszi fel az európai parlamenti mandátumát, ami együtt jár a mentelmi joggal. A június 9-i választás után nem sokkal ugyanis botrányosan viselkedett az Ötkert nevű szórakozóhelyen, ami miatt rendőrségi, majd ügyészségi nyomozás indult.

Csütörtökön az is kiderült, hogy hogy lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztésére.

A nyomozati adatok is megerősítik, amiről a sajtó korábban már beszámolt, hogy Magyar Péter 2024. június 21-én hajnalban egy budapesti klubban szórakozott, ahol mások mellett a sértett is mobiltelefonjával videóra vette őt. Miután a politikus és egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít, szóváltásba keveredett vele. A vita során Magyar hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont, és azt zsebre tette, majd többszöri kérés ellenére sem adta vissza, sőt letagadta, hogy a készülék nála lenne. Miután a szórakozóhelyet elhagyta, a Duna felé indult, többen követték őt, köztük a sértett is, aki hiába próbálta visszaszerezni a telefonját, mert a Tisza Párt elnöke lesétált a vízpartra, és a Dunába dobta a készüléket.

Ez pedig lopás bűncselekményének minősül.

A Tisza Párt elnöke nemcsak az EP-képviselői mandátumával kapcsolatban vezette félre a kampányban a választókat, de a mentelmi jogról is egészen mást mondott akkor, mint manapság. Magyar Péter tavasszal több rendezvényen, lakossági fórumon is hevesen agitált a politikusok mentelmi joga ellen, mondván, hogy meg fogja szüntetni, neki sincs szüksége rá, áll elébe minden peres eljárásnak.

Április 25-én egy fórumon Tamásiban azt mondta ( a videóban 56:12-től): „És eltöröljük a mentelmi jogot természetesen. Semmi értelme. Nyilván van Simonkáknak, Boldogoknak, társaiknak. […] Szóval nyilván a mentelmi jog az egy szükséges rossz. Egyébként vannak olyan országok, ahol ez működik, vannak, ahol nem, nekünk nem lesz rá szükségünk, úgyhogy mi ezt eltöröljük.”


Később egy derecskei fórumon május 6-án megerősítette a korábbi ígéretét, sőt azt is elmondta, hogy nem veszi fel az EP-mandátumát (a videón 31:17-től): „A mentelmi jogot meg fogjuk szüntetni, ezt már több helyen mondtam. Bár egyébként lehet, hogy nekem például szükségem lenne rá, mert éppen harminc eljárást indítottak ellenem, és nyilván ez lesz a következő két évben is. De ennek ellenére sem fogom felvenni az európai parlamenti képviselői mandátumot, amivel egyébként járna ugyanúgy mentelmi jog.”


Magyar Péter a szentendrei kampányrendezvényén már Orbán Viktort fenyegette, amikor úgy fogalmazott (a videón 20:40-től): „Tisztelt Miniszterelnök úr, én a holnapi napon feljelentem önt mint miniszterelnököt, a Fidesz elnökét. Feljelentem önt aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért. (…) Miniszterelnök úr, ne legyen gyáva, ne bújjon a mentelmi joga mögé. Találkozunk a bíróságon.”


Szintén a kormányfőt támadta Oroszlányban a Tisza Párt elnöke a választási kampány során, miközben a jobboldali sajtó munkatársait is fenyegette. Magyar Péter szó szerint azt mondta (a videón 19:49-től): „Jeleztem, hogy egyébként a választás után fel fogunk jelenteni minden propagandistát és mindenkit, aki egyébként hazudik. Most csak, idézőjelben, csak a miniszterelnök úrra van időm, úgyhogy még ma be kéne adnom a két feljelentést, még át kell olvasnom az autóban. Egyrészt ugye rémhírterjesztés miatt, másrészt rágalmazás miatt fogom dr. Orbán Viktort feljelenteni, és remélem, hogy nem lesz olyan gyáva, hogy a mentelmi joga mögé bújik. Meglátjuk, meglátjuk.” 


Aztán az említett diszkóbotránya után fordult a kocka, Magyar már nem ellenzi a mentelmi jogot, ő maga sem kíván lemondani róla. Az ATV egyik műsorában augusztus végén kínosan igyekezett kitérni a témával kapcsolatban feltett kérdések elől. A Magyar Nemzet beszámolója szerint Magyar Péter agresszív hangnemre váltott, amikor az ATV riportere arról kérdezte, hogy tervezi-e felfüggeszteni a mentelmi jogát az ellene zajló telefonlopási ügyben.

"Engem senki nem keresett meg, se ügyészség, se rendőrség. Ha megkeresnek, és megmondják, hogy milyen eljárás van és milyen bizonyítékok, akkor majd eldöntöm. Ha egy politikailag motivált eljárásról van szó, ami egyébként minden eljárásra jellemző jelenleg velem szemben, akkor nyilván nem. Hogyha olyan bizonyítékaik vannak, amelyeket jelenleg hazudik a propagandamédia, akkor ezt megfontolom, de egyébként én nem mondhatok le, az Európai Parlament fog erről dönteni" – próbálta hárítani a felelősséget.

Címlapfotó: MTI/ Hegedüs Róbert

2024. szeptember 27. 10:09
A szexet választotta Krausz Gábor, tejbetök vigyorral magyarázkodott
Egy másodpercig sem gondolkozott döntésén.
Meztelenség, forró pillanatok - ilyen, amikor A Kísértés szereplője megtartóztatja magát
Kamerák előtt bizonyította be, hogy nem tudja visszafogni magát.
Durva baleset, két gyereket szállítottak kórházban
Két autó ütközött, a vétlen kocsiban ültek a gyerekek.
Fájó sebet szakított fel Szabó Ádámban Sztárban Sztár-os produkciója
Méltó akart lenni az emlékéhez.
Újra és újra megerőszakoltak egy többgyermekes édesanyát, belehalt a támadásba
Holtteste egy padon hevert.
Kamionnal csempésztek drogot Magyarországra
Jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme miatt emeltek vádat Zalában három ember ellen, akik Spanyolországból kam...
Hagyd már abba!
Egészségtelen, szagos és sok esetben olyan szövődményeket okoz, ami az életünkbe kerülhet, mégis emberek milliói egy...
Tények teljes adás, 2024. október 4., péntek
DRÁMAI - A lányát védhette az a férfi, aki halálra szúrt egy fiatalt Dunaföldváron. A 24 éves áldozat éjszaka besurr...
Mentsék meg a gyerekemet!
Mit tehet az a szülő, akivel közli az orvos, hogy a gyerekének Duchenne-szindrómája van, egy olyan alattomos betegsé...
Lángos a világ végén?
Képzeljék el, hogy egy jászsági fiatalember egyszer csak elhatározta, hogy a gleccserek országában, Izlandon fog mag...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.