Letartóztatták a lányt, aki kalapáccsal támadt diáktársaira, többen megsérültek

Céltalanul bolyongott a kalapáccsal a teremben, majd rátámadt diáktársaira, ütötte, akit csak ért.

Letartóztatta azt a 22 éves dél-koreai szociológushallgatót a japán rendőrség, aki a tokiói egyetemen kalapácstámadást hajtott végre pénteken. Több társát is megsebesítette – közölte az AP hírügynökség.

A lányt még a helyszínen elfogták a rendőrök. Kiderült, hogy már előtte is megtámadott egy férfit Tokió nyugati külvárosában található Hosei Egyetem Tama kampuszán.

A japán média szerint további hét diák szenvedett kisebb sérüléseket.

Azt egyelőre nem tudni, hogy előre megfontolt szándékkal támadott-e.


A Kyodo hírügynökség arról számolt be, hogy a gyanúsított azt mondta a nyomozóknak, hogy "frusztráltnak" érezte magát, miután iskolatársai sosem foglalkoztak vele, amikor pedig igen, akkor bántalmazták.

Az egyik hallgató azt mondta a hírügynökségnek, hogy a támadó előbb csak céltalanul lengette a kalapácsot, aztán megütötte az osztályterem utolsó sorában ülőket.

A rendőrség azt közölte, hogy a nyomozás még folyamatban van, de további részleteket nem árultak el.

A koreaiak néha még mindig diszkriminációval szembesülnek Japánban a két ország közötti keserű múlt miatt, amely a Koreai-félsziget japán brutális gyarmatosításából ered, amely 1945-ben Japán második világháborús vereségével ért véget.

Japánban ritka a súlyos bűncselekmény, de az elmúlt években előfordultak véletlenszerű késelések és lövöldözések.

2025. január 11. 20:00
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
„Zelenszkij emberei kényszersorozással viszik el az embereket, erőszakot alkalmaznak. Egy magyar férfi meghalt. Magy...
időjárás-jelentés, 2025. július 10., csütörtök dél
ELFOGÁS - Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt egy kínai férfi Debrecenben. Pénzt is adott a tinédzsernek az együttl...
PUSZTÍTÁS - Meghalt egy középkorú férfi, lezuhant a létrától, miközben egy viharban kidőlt fát akart feldarabolni Le...