Lesújtó számokat tett közzé a katasztrófavédelem

Az első félévben lakástűzben 47, szén-monoxid-mérgezésben 6 ember halt meg - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.

Azt írták, hogy az első félévben 3305 lakóépület gyulladt ki, 128-cal, vagyis 4 százalékkal kevesebb, mint 2023 első hat hónapjában, ebben az időszakban 39 ezer négyzetméternyi épített terület égett le.

Hozzátették, hogy az első félévben kigyulladt lakóépületekben 47 ember vesztette életét, héttel többen, mint a tavalyi év első félévében; ezekben a tüzekben 285-en sérültek meg, hárommal kevesebben, mint tavaly ilyenkor.

Az év első hat hónapjában keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 2208 órára és 6465 tűzoltójárműre volt szükség; 308 otthon vált tűz miatt lakhatatlanná, 921 embernek kellett átmenetileg máshova költöznie.

A leghosszabb beavatkozás január 21-én volt Álmosdon, ahol egy ember életét vesztette, a családi ház oltása az utómunkálatokkal együtt nyolc órát vett igénybe.

Úgy folytatták, hogy a tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 172 lakástűz kapcsán indult tűzvizsgálat.


A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, sütés-főzés, avar- vagy szemétégetés miatt csaptak fel a lángok; 96 otthonban szándékos gyújtogatás miatt keletkezett tűz; a legtöbb tűz a konyhában (18 százalék), kéményben (12 százalék), illetve hálóban (11 százalék) keletkezett - emelték ki.

A közlemény szerint 3305 tűzzel érintett otthon közül csak 10-ben volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, ekkor még van idő cselekedni, a tüzet annak kezdeti stádiumában eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.

Közölték azt is, hogy szén-monoxid miatt 2024 első felében 593-szor riasztották a tűzoltókat, 40-el többször, mint egy évvel korábban; 84 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, 6 emberen már nem lehetett segíteni.

Mint írták, szén-monoxid akkor keletkezik, amikor zárt térben nyílt láng ég és a tűz környezetében nem megfelelő a levegő-utánpótlás.

Mivel meleg vízre nyáron is szükség van, a szén-monoxid-mérgezés nyáron is fenyegető veszély: a nagy kánikulában előfordulhat, hogy a kintinél hűvösebb levegő beszorul a kéménybe, és a vízmelegítés során keletkező füstgáz nem tudja azt kilökni, emiatt visszaáramlik a lakótérbe és szén-monoxid jön létre.

A júniusi hőségriasztás négy napjában 24-szer riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt - áll a közleményben.

MTI/A fotó illusztráció (MTI)

2024. július 08. 15:44
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
13 év. Ennyi ideig nem tudott a világról semmit az a mezőtúri kislány, akit a saját anyja zárt el a külvilágtól. Nem...
family
Megmentette gazdája életét egy spániel Southampton-ban, az Egyesült Királyságban!
A résztvevők felvonulásával és egy fúvószenekar koncertjével megnyitották a vitorlázórepülő Európa-bajnokságot Békés...
A szombati nap után világossá vált, hogy mi a 2026-os választás tétje - ezt írta közösségi oldalán a Fidesz frakció ...
Élete első bálján máris megválasztottak az Anna bál szépének egy 18 éves budapesti lányt, azt mondta, egyáltalán nem...