Lemondott Rishi Sunak

Rishi Sunak hivatalosan távozott pénteken a brit miniszterelnöki tisztségből, miután az előző nap tartott nagy-britanniai parlamenti választásokat az eddigi legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt nyerte meg. Sunak bejelentette azt is, hogy lemond a Konzervatív Párt vezetői posztjáról is, amint az utódválasztási folyamat lezajlik.

A pénteken kora délutánig beérkezett csaknem végleges adatok szerint a Konzervatív Párt, amely 2010 óta volt kormányon, 250 parlamenti mandátumot veszített a csütörtöki választáson, és ezzel 121-re csökkent frakciójának létszáma a 650 tagú alsóházban. Ez a konzervatívok legrosszabb választási eredménye a párt történetében.

Az eddigi konzervatív kormány több minisztere, köztük Grant Shapps védelmi miniszter, Alex Chalk igazságügyi miniszter és Gillian Keegan oktatási miniszter, valamint Liz Truss volt kormányfő, Sunak közvetlen elődje is elvesztette képviselői mandátumát.

A Munkáspárt ugyanakkor 412 képviselői helyet nyert, 211-gyel többet, mint a 2019-ben tartott előző parlamenti választáson.

Fotó: Rishi Sunak Facebook-oldala

Sunak a Downing Street-i kormányfői hivatal előtt tett nyilatkozatában elnézést kért a választási vereségért és kijelentette: a választók egyértelműen megüzenték, hogy Nagy-Britanniának új kormányra van szüksége.

Megértettem a dühöt, a kiábrándultságot, és vállalom a felelősséget a vereségért

- fogalmazott a volt brit kormányfő.

Kijelentette: fontos, hogy 14 évi kormányzás után a Konzervatív Párt újjáépítse magát, és professzionális, hatékony ellenzéki politizálást folytasson.

Sunak felidézte, hogy miniszterelnöksége idején az infláció a korábbi rekordokról visszatért a Bank of England 2 százalékos célszintjére, a jelzáloghitelek kamatai csökkennek és a brit gazdaság ismét növekedési pályára állt.

Hiszem, hogy az ország biztonságosabb és erősebb, mint húsz hónappal ezelőtt

- tette hozzá, a kormányfői tisztségben eltöltött időszakára utalva.

Rishi Sunak kijelentette: jóllehet Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője, az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke az ő politikai ellenfele volt, a kormányfői tisztségben elért sikerei azonban "mindannyiunk sikerei lesznek, és én minden jót kívánok neki és családjának".

Hozzátette: bármennyire is különböztek nézeteik a választási kampányban, Sir Keir Starmer tisztességes, közösségi szellemű ember, akit ő tisztel mindezért.

Rövid nyilatkozata után Rishi Sunak felkereste a Buckingham-palotában III. Károly királyt, akinek formálisan is benyújtotta lemondását a miniszterelnöki tisztségről. Sunak volt az uralkodó második miniszterelnöke Liz Truss után.

Péntek délután Sir Keir Starmer is felkeresi III. Károlyt, aki felkéri őt az új kormány megalakítására.

Forrás: MTI

2024. július 05. 13:48
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Fürdőruhában mentette, ami menthető: Pár méteren múlt a nyaralók pusztulása
Az összefogás mentette meg az üdülőket.
17-szer szúrta meg párját a tőrrel
Nyakon, fejen, kézen és lábon szúrta volt élettársát egy férfi Tamásiban. Legalább 17 alkalommal mártotta bele a tőr...
Ikreket szült, meghalt az egyik baba
A vécéből vette ki és próbálta újraéleszteni egy kismama koraszülött csecsemőjét egy takarítónő a füzesabonyi vasútá...
Kamionnal ütköztek, szörnyethalt az anya
Szörnyethalt egy háromgyermekes édesanya egy tragikus balesetben Zámolynál. A párjával utaztak az autóban, amikor el...
Egy gyermek és három felnőtt is meghalt
Borzalmas autóbaleset, egy gyermek és három felnőtt halt meg kedden délután az M1-esen, Pátynál. Egy kamionnak csapó...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.