Lecsaptak egy drogbanda vezérére a fővárosban

Elfogták azt a 41 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő irányított egy januárban leleplezett drogkereskedő bandát - írta a rendőrség honlapján csütörtökön a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). 

A januárban elfogott hét kábítószer-terjesztő jelenleg is letartóztatásban van, és csütörtökön a Budakörnyéki Járásbíróság a most elfogott S. Sándor letartóztatását is elrendelte - közölték.

A nyomozás adatai szerint S. Sándor állt a drogterjesztő bűnszervezet élén, ő látta el a hálózat tagjait kábítószerrel - írták.

A férfit Budapest III. kerületében fogták el, lakásában a nyomozók többféle kábítószergyanús anyagot - többek között kokaint -, a kábítószer porciózásához használatos tárgyakat, digitális mérleget, mobiltelefont, valamint készpénzt foglaltak le. A férfit egyébként több hatóság is körözte elfogása, előállítása és tartózkodási helyének megállapítása érdekében.


A gyanúsított állandó IV. kerületi lakcímén tartott kutatáson a rendőrök egy kanapén fekvő, párnák mögött rejtőzködő férfit találtak. K. Mihályról kiderült, hogy a szentendrei kapitányság lopás miatt kereste, de a IX. kerületi kapitányság is körözte.

A drogkereskedő bandáról a rendőrség januárban azt közölte: összehangolt akcióban fogták el őket, és hét helyszínen - Budapest több kerületében, Dunaharasztiban és Baján - végeztek kutatást, Tóalmáson pedig szemlét tartottak.

A bűnbanda egyik tagja, Cs. Ákos tóalmási lakóhelyének szomszédságában 582 tő, beltéren termesztett kábítószergyanús növényt és a gondozásukhoz szükséges anyagokat, eszközöket is találtak.

Az akkori házkutatásokon több mint félkilogrammnyi zöld kábítószergyanús növényi anyagot, 85 gramm fehér, nedves állagú kábítószergyanús anyagot, a drogok csomagolásához, porciózásához használt tárgyakat, eszközöket és digitális mérleget, mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, több mint 1,3 millió forintot és 4270 eurót foglaltak le a rendőrök.

MTI/Fotó: police.hu

2022. július 14. 18:49
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...