baleset

Lángra kapott a gyufával játszó kislány haja

A négy éves gyermek súlyos sérüléseket szenvedett, így vádat emeltek az édesanyja ellen.

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatal nővel szemben, aki felügyelet nélkül hagyta négyéves kislányát, aki ezalatt gyufával meggyújtotta a saját haját és súlyosan megsérült.

A vádirat szerint, a nő és az élettársa együtt nevelik négy éves kislányukat sajókazai otthonukban. Az anyuka élettársa tavaly július 9-én Budapestre ment dolgozni, így a nő kettesben maradt otthon a gyermekkel. Az otthoni teendők közben, az általa használt gyufásdobozt a lakás szobájában lévő ágy fekvőrésze és támlája közé tette, ahol azt a kisgyermek is elérhette.

Mialatt a nő házi munkát végzett, az udvaron vitába keveredett a gyermekkel, mire a kislány bement a lakásba. Rövid idő elteltével, a nő a gyermek sírására lett figyelmes, majd mikor beszaladt a lakásba azt látta, hogy a kislány haja a homlokánál lángol.

A nő a tüzet a kezével eloltotta, majd vízzel leöntötte a gyermek fejét. Mikor kérdőre vonta a síró kislányt, ő elmondta, hogy  az ágyon talált gyufával gyújtotta fel a haját. Miután a nő a szomszédaitól segítséget kért, a mentők a gyermeket kórházba szállították.

A gyermek a homlokán 8 napon túl gyógyuló, II. fokú égési sérülést szenvedett. Azonban életveszélyes állapot, súlyos egészségromlás nem alakult ki, maradandó fogyatékosság kialakulása sem várható - számolt be róla a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

A járási ügyészség a büntetlen előéletű nőt védekezésre képtelen személy sérelmére, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolja és vele szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt a Kazincbarcikai Járásbíróságnak.

A címlapfotó illusztráció.

2021. április 23. 07:35
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Kirobbanó formában! Zoltán Erika évtizedek óta a magyar popzene egyik legismertebb arca - és ez mit sem változott. T...
family
POKOLI TŰZ - Levegőbe repült egy egész épület Százhalombattán. A robbanást még Budapesten is lehetett érezni. A MOL ...
family
Sírás, összeomlás, kiborulás – ilyen középdöntője még nem volt a Megasztárnak. A zsűri is nehezen bírta a nyomást, E...
family
PUSZTÍTÓ - Kigyulladt és több tízméteres lángokkal égett a százhalombattai olajfinomító hétfő este, a környéken több...
Már csak méterek hiányoztak, de a csúcstámadás mégsem jött össze. Hazatértek a magyar hegymászók, ott voltunk a rept...
family