Lánczi Tamás: Brüsszel eltöröltetné a magyar kormánnyal a rezsitámogatást

Brüsszel a magyar kormány számos olyan intézkedését szeretné eltöröltetni, mint a rezsitámogatás, a kamatstop vagy az extraprofitadó - mondta Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol a leendő nemzeti konzultáció lehetséges témaköreiről beszélt.

Kijelentette, ezek mind olyan követelések, melyeket az Európai Bizottság fogalmazott meg, és el lehet "lamentálni" azon, hogy "egyrészt mi köze van ehhez Brüsszelnek" és észszerűek-e ezek a döntések.

Lánczi Tamás hangsúlyozta: azt gondolja, a magyar emberek ebben a kérdésben markáns véleményt fogalmaznak meg, és érdemes jelezni Brüsszelnek, hogy a magyarok továbbra is szeretnék a rezsitámogatást, a kamatstopot és azt, hogy a nagy cégek, amelyek az elmúlt egy-másfél év "abszolút nyertesei" voltak, adók révén kivegyék a részüket a közteherviselésből.

A politológus megjegyezte: a konzultációban a migránskvótáról is szó lesz, hiszen - mint mondta - a brüsszeli tervekben most pontosan az köszön vissza, amit évekkel ezelőtt Soros György megfogalmazott, miszerint milyen módszer alapján kell elosztani Európában a migránsokat. Arról van szó, hogy a "teljesen elhibázott bevándorláspolitikának az árát velünk akarják megfizettetni, és ide akarják átlökni azt az elképesztő embermennyiséget", melyet Nyugat-Európa már nem képes befogadni - mondta Lánczi Tamás.

Hozzátette, ezzel azokat a problémákat is, melyeket ezek az emberek magukkal hoznak, "a különféle törzsi, etnikai, vallási villongások és hát maga a terror". A terror a nyugat-európai emberek részévé vált - emelte ki a politológus.

Arra a kérdésre, hogy a nyugat-európai nagyvárosokban rendszeresen történő terrorcselekmények ellenére miért erőlteti Brüsszel a "migrációs paktumot", Lánczi Tamás azt válaszolta, az európai döntéshozók tudják, milyen problémákat szabadítanak Európára a migrációval, és ahelyett, hogy föllépnének ellene, "a problémát akarják szétteríteni".

Brüsszelnek minden eszköze meglenne arra, hogy föllépjen az illegális migráció ellen, mégsem teszi, így arra lehet következtetni, a döntéshozók tudatosan cselekszik a rosszat és "itt próbálják meg deponálni azokat a migránsokat, akik nekik nem kellenek" - tette hozzá.

Fotó: Lánczi Tamás hivatalos Facebook-oldala

Lánczi Tamás az interjúban az ukrajnai háborúval kapcsolatban kiemelte: a kormány és a magyar emberek két éve konzekvensen elmondják azt a véleményüket, hogy a háború nem fog megoldani semmit, a szankciók pedig nem Oroszországot fogják tönkretenni hanem Európát.

Megjegyezte, a csaknem két éve tartó háború következményeiként Németország recesszióban van, Magyarország küszköd a recesszióval és egész Európa gazdasága olyan problémákkal néz szembe, mint például az infláció. Brüsszelben éppen a tizenkettedik szankciós csomagot fogalmazzák meg annak ellenére, hogy tizenegy nem működött - mondta.

Ukrajna európai uniós csatlakozását érdekes kérdésnek nevezte, hiszen - mint mondta - az ország katonai, gazdasági és demográfiai összeomlással néz szembe, az európai uniós vezetők pedig azon gondolkodnak, hogy ezt "az elképesztő problématömeget hogyan emeljék be az Európai Unió sáncain belülre". Lánczi Tamás úgy fogalmazott, ez nemcsak egy észszerűtlen döntés, hanem "kifejezetten elmebaj".

A magyar embereknek arról is érdemes lenne véleményt mondaniuk, hogy az az Ukrajna, melyért az elmúlt két évben "nagyon szorult helyzetében" Magyarország és a magyarok áldozatokat vállaltak és melynek humanitárius segítséget nyújtottak, "képtelen volt arra például, hogy a magyar kisebbségek ügyében bármilyen gesztust tegyen".

Kiemelte, érdemes feltenni a kérdést, hogy "ez az Ukrajna a maga problémáival és háborújával" alkalmas-e arra, hogy tagjelölt legyen, hogy fölvegyék az Európai Unióba. Ha az országot felvennék, akkor területileg az Európai Unió legnagyobb országa lenne, és akkor az "Európai Unió valahol a Don-medencének a keleti részében végződne", ahol jelenleg is harcolnak - mondta.

Lánczi Tamás megjegyezte, sok olyan kérdés van, amit érdemes lehet feltenni a nemzeti konzultációban, és érdeklődéssel várja, ezt a témát hogyan fogja érinteni.

Forrás: MTI

2023. november 12. 10:38
Karácsonyi kvíz: Most letesztelheti, mennyire rajong az ünnepért!
Csak pár másodpercet vesz igénybe.
Megrázó fotók: meghalt egy ember a Lurdy háznál
Rendőrök érkeztek a helyszínre.
Leszakadt egy erkély a VI. kerületben, ketten életveszélyesen megsérültek
Éppen falat bontottak az épület belső udvarában, amikor leszakadt az egyik erkély, és maga alá temetett két munkást.
Elképesztő piruettet vettek fel az M3-ason, egy sofőr nyári gumival korcsolyázott – Videó
Biztosan akadnak, akiket ez sem győz meg az abroncscseréről.
Óriási lángok csaptak fel az Auchan egyik raktárában, fiatalokat gyanúsítanak a gyújtogatással
A tűzoltók számára azonnal nyilvánvaló volt, hogy gyújtogatás történt.
Ez vagyok én!
Gáspár Zsolti vagy ahogy mindenki ismeri, Zsolt gazda egy teljesen új arcát mutatta meg. Időt és energiát nem sajnál...
Tények teljes adás, 2023. december 11., hétfő
GYILKOSSÁG - Gyerekei szeme láttára ölte meg a feleségét egy sajószentpéteri férfi, 13 késszúrással végzett az asszo...
Télen is a Balaton
Több híresség és hazai vállalat vezetője is arra hívják fel a figyelmet, hogy nyár után is van élet a magyar tengern...
Büszke vagyok rájuk!
Rubint Réka rendhagyó Mikulás napi edzésén igazi karácsonyi hangulat uralkodott. Az órára érkező csapat tagjai nem é...
Mi is szoktunk félni!
Magyar világrekord született méghozzá egy led-artista párnak köszönhetően. 18 méter magasból végezték el egyedülálló...
Agyba-főbe verték a bírót a focimeccsen - videó
Képeken a magyar női kéziválogatott csodálatos fordítása a világbajnokságon
Ronaldo gólt lőtt, majd az ellenfél szurkolóit hergelte - videó
Hihetetlen összeállítás: különleges lények híres filmekben, jelmezben és jelmez nélkül - fotók, videók
Pálinger Katalin: Ekkora szívvel bármit el lehet érni

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.