Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud

Megdöbbentő, mit műveltek vele.

Egy nyolcéves kisfiút találtak meg Thaiföld északi részén, akinek története sokkolta a világot – írta meg pénteken a Mirror. A fiút a hét elején egy razzia során fedezték fel a lepusztult ingatlanon. A gyermek egy kunyhóban élt hat kutyával, teljesen elszigetelve az emberektől. Amikor a hatóságok rátaláltak, már csak ugatással tudott kommunikálni.

A beszámoló szerint a fiú évek óta nélkülözte az emberi kapcsolatokat. Édesanyja és bátyja kábítószer hatása alatt éltek, és nem gondoskodtak róla. A fiú négykézláb mászott, ugatott, és a kutyák viselkedését utánozta.


A rémisztő történet akkor derült ki, amikor az iskola, ahová a fiú valaha járt, jelezte, hogy már két éve nem látták. A helyszínre érkező szociális munkások és rendőrök ellátogattak a családhoz, ahol megdöbbentő körülmények fogadták őket.

A fiú azóta gyermekotthonba került, ahol szakemberek próbálják visszavezetni a normális életbe. Beszélni egyelőre nem tud, de a gyermekvédelmi szervezetek ígéretet tettek arra, hogy mindent megtesznek, hogy egyszer újra boldog gyermekként élhessen.

2025. július 06. 10:45
A Szőlő utcai álhírbotrányt kirobbantó Látó János is fellép azon a tüntetésen, amelyet Puzsér Róbert szervez a Juhás...
Egyre több részlet derül ki arról az emberről, aki saját magát „Látó Jánosként” próbálja prófétai szerepben feltünte...
Tankolás közben elgurult egy autó az M0-son Szigetszentmiklósnál. A kocsi ezután nekicsapódott a benzinkútnak és átt...
Hát ennyire pofátlan nem lehet egy társaság – jelentette ki videójában a Fidesz frakcióvezetője, kiemelve, hogy az e...
A németországi karácsonyi vásárok egyre nehezebben finanszírozhatók a szigorú biztonsági előírások miatt, amelyek a ...
Arcfestéssel, cukorka-ágyúval és rengeteg izgalmas programmal készültek a daganatos beteg gyermekeknek vasárnap a do...
A férfi „váltóruhával” készült a gyilkosságra.
Folyamatosan kerülnek elő olyan felvételek, amelyek azt bizonyítják, hogy a Tisza párt titkolja a valódi tervét a vá...
Prófétának tartja magát, lenézi a nőket és rendszeresen rasszista kijelentéseket tesz a Szőlő utcai álhírbotrányt ki...
Óriási változásnak nevezte Szijjártó Péter Andrej Babiš győzelmét, erről a Vasárnapi Újságban beszélt. A külgazdaság...