Kulcsár Edina: nem gondoltam, hogy ennyit fogok sírni - videóval

Kulcsár Edina a könnyeivel küszködve mesél. Arról, hogy milyen nehéz időszakot élnek át. A volt szépségkirálynő nehezen viseli a férje viselkedését. Ugyanis Varga Márk, vagyis G.w.M, mióta hazajött a kórházból, nem ővele beszéli meg a dolgokat, alig segít neki az otthoni teendőkben, mostanság inkább a barátait választotta, velük szórakozott. Edina közben pontosan tudja, hogy G.w.M azért nincs jól, mert lelkileg és fizikailag is, egy igen megterhelő időszak van mögötte.

G.w.M mélyen van - ez derül ki folyamatosan a vlogjaikból, amit feleségével, Kulcsár Edinával osztanak meg az egyik közösségi oldalon.

Márk a depresszió jeleit mutatta az utóbbi időszakban, ezután jött a betegsége, ami miatt napokig kórházban volt. Edina rendszeresen látogatta őt és próbálta tartani benne a lelket.

Márk azóta kijött a kórházból, ezt is egy vlog részből tudhatták meg a rajongók, ugyanis újabban végig videózzák a történéseket, amik az életükben zajlik.

Ám az a fajta boldogság, amire G.w.M hazaérkezése után számítottak, elmaradt. Edina ugyanis egyik legfrissebb vlogjukban arról mesélt, nagyon nehezen találják meg mostanában a közös nevezőt, ráadásul mivel folyamatosan ő van a gyerekekkel, nagyon fáradt, férje pedig ahelyett, hogy vele együtt küzdene meg a problémáival, mással tölti az idejét.

Eddig hozzám se szólt, meg magába volt, most meg beszélget, nyilván ilyenkor az ember összekapja magát, hogyha itt vannak mások, csak mégis olyan sz**ul élem meg, hogy nem velem beszélget, nem mondja el, hogy mi van vele. Amúgy nem is gondoltam volna, hogy ennyit fogok sírni ebbe a vlogos dologba

” – mesélte Edina.

Márk azonban egyik éjszaka sokak szerint túlságosan türelmetlen lett. Annak ellenére, hogy Edina kislányukkal, Amarával a nappaliban aludt el a fáradtság miatt, Márk zenét hallgatva, hangosan nevetve pakolászni kezdett, mert el akart indulni Németországba – mindezt hajnali fél 2-kor.

Talán emiatt nem volt Edina válasza megnyugtató, mikor Márk arról kezdte el faggatni, kit szeret a világon a legjobban?!

Hogy a szerelmesek, hogy élték meg mindezt, azt nem tudjuk, azonban a Tények Plusznak elmesélték, hogy miről is szólnak a vlogok. Akkor ugyanis amiatt támadták őket, hogy miért tették fizetőssé a vlogsorozatukat.

„Az ihlette az egészet, hogy olyan volt, minthogyha kitaláltak volna egy életet rólunk és kreáltak volna hamis sztorikból egy teljesen felépített filmet a mi sztorinkról, meg arról, hogy mi vagyunk és megelégeltem” – mesélték.

Hogy kinek mi a véleménye arról, amit lát a vlogokban, azt döntse el maga. Egy biztos, a szerelmesek töretlenül folytatják a videók gyártását és azt, hogy a szokásosnál is többet mutassak a magánéletükből azoknak, akik kíváncsiak és szeretik őket.

2023. november 22. 08:50
Fehér és arany vagy kék és fekete? Milyennek látja? Szavazzon a hihetetlen jelenségről!
A világ egyik legnagyobb rejtélyeként és egyben az egyik legnagyobb optikai illúziójaként tartják számon az internet...
Egy idős nőt hoztak ki a lángok közül Kecskeméten, drámai helyszíni videót kaptunk
Egy tucat lakónak kellett elhagynia otthonát.
Megmérgezték a TV2 realityjének szereplőjét, szinte teljesen megvakult
Mindenki azt gondolta, hogy látássérülten született, és igazából senki nem foglalkozott különösebben az ő történetév...
Fény derült az igazságra, nem az igazi Berki Krisztiánt látták a nézők éveken át
A tragikus sorsú celeb édesanyja kitálalt.
Elképesztő gesztus a TV2 stúdiójában, saját autóját adta versenytársának a Zsákbamacska játékosa
Még a műsorvezetők is megkönnyezték a jelenetet.
Szentkirályi Alexandra: Így nem lehet közlekedést szervezni, Karácsony káoszt teremtett
Karácsonyék káoszt teremtettek, nem érdemelnek még egy esélyt – hangsúlyozta a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje s...
Íme a bizonyítékok: már Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányát is külföldről pénzelték
Egy eredetileg autókölcsönzéssel foglalkozó cég rejtélyes külföldi megbízásból szerzett 112 millió forintjából finan...
Uniós katonákat küldenének a háborúba? – Erről is szó esik az EU és Ukrajna tárgyalásai során
Brüsszel biztonsági kötelezettségvállalásokat kíván tenni Kijevnek.
Sokkolta az országot a hír, most gyűjtést szerveznek a súlyos beteg fiatal színésznőnek
Tompos Kátya rákos beteg. Kiderült, hogy a 41 éves Jászai Mari-díjas színművésznőt ezért nem láthatta már két éve a ...
Kicsi szerelmével közös képet posztolt Csuti
Eszméletlenül édesek együtt.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.