
Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen
„Ez nem politika, hanem terrorizmus”
Kovács Zoltám hangsúlyozta, hogy Ilaria Salis és társai előre megfontolt szándékkal érkeztek Magyarországra, hogy politikai meggyőződésükből fakadóan embereket verjenek az utcán. Az államtitkár szerint ez nem tekinthető politikai véleménynyilvánításnak, hanem egyértelműen erőszakos szélsőséges cselekménynek, amely terrorizmusnak minősül.
Brüsszel célja Magyarország támadása
A kormánypárti politikus úgy véli, az Európai Parlament és „brüsszeli elvtársai” nem azért állnak Salis mögé, mert az emberi jogokat védenék, hanem mert így kívánják támadni Magyarországot. Kovács szerint mindez része annak a hatalmi játszmának, amelyben az EU intézményei politikai okokból még a „terroristák védelmét” is vállalják.
Az igazságszolgáltatás független
Kovács Zoltán kiemelte: Magyarországon az ügyészség független, és a bíróságok az esetek 99 százalékában helybenhagyják a vizsgálatok eredményét. Szerinte minden állítás, amely az igazságszolgáltatás függetlenségét vonja kétségbe, hazug rágalomhadjárat.
„Börtönben a helye”
Az államtitkár határozottan visszautasította a Brüsszelből érkező kritikákat, és leszögezte: Ilaria Salis nem áldozat, hanem veszélyes bűnöző, akinek börtönben a helye.

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe

Puzsérék a szabad drogozást követelték a Kossuth téren

Orbán Viktor irányt mutatott a jövő évre

Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó

Kecskeméten is tarolt a Háborúellenes Gyűlés - Orbán Viktor beszéde ismét telt házat vonzott (galéria)

A tiszások menekülnek saját programjuk elől

Ez a fő különbség a baloldali és a jobboldali gazdaságpolitika között

Itt a legújabb felvétel: hatalmasat bukott Kecskeméten Magyar Péter!

Washington a béke eszközének tekinti a befagyasztott orosz vagyont – Európa a legfelső szinten tiltakozik