Könnygázt fújtak szét az egyik pesti plázában, sokan kerültek kórházba

15 embert, köztük egy gyereket is kórházba kellett vinni hétfőn egy újpalotai bevásárlóközpontból, miután valaki feltehetőleg könnygázt fújt szét a levegőben. A rendőrség is vizsgálja az esetet.

Rendőrök és mentők lepték el hétfő délután a Pólus centert. A 15. kerületi plázában rengetegen lettek rosszul. A folyosókon maró, szúrós szag terjedt, ami miatt az emberek erős fejfájást és torokirritációt éreztek. Az egyik bolt eladója, akit kórházba is kellett vinni, nyilatkozott a Tényeknek.

Mindenki köhögött, az azért nagyon ijesztő volt így látni. A torkomnál éreztem így egyfolytában, hogy köhögnöm kell, aztán bevittek a mentők, ott jobb volt, még mondták, hogy előfordulhat néha köhögés

– árulta el a Tényeknek egy boltos.

A fiatal lány szerint ráadásul volt olyan is, aki fulladozott és könnyezett is, annyira rosszul lett. Az emberek menekültek ki az épületből, rengeteg mentőautó és rendőr volt az egész környéken. Információink szerint az anyag, ami a levegőben terjedt egyfajta könnygáz volt, amit valószínűleg egy vásárló fújhatott szét.

A mentőknek rengeteg embert kellett kórházba vinniük, egy nő kamerán kívül azt is elmondta, hogy két rokonát csak kedden engedték ki. Ráadásul egy gyereket is rosszul lett.

Összesen 15 embert látta el a mentők, köztük egy gyereket is.

A pláza azóta már újra biztonságban látogatható.

2025. március 19. 07:56
"Gyerekkoromban eladtak egy láda sörért" - folytatódik a Napló
Vasárnap újabb sokkoló történeteket láthatunk.
XIV. Leó pápának egy vasalódeszka volt az oltára
Beteljesült a gyermekkori jóslat.
Élő adásban ájult el a vendég a tv-stúdióban - videóval
Nem tudni mi okozta a rosszullétet.
Plasztikai műtét után kidobta a barátja a bevállalós modellt - Fotókkal
Pedig igen jól sikerült a beavatkozás.
Kocsis: az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal
Csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, melyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari fő...
Orbán Balázs: A Tisza Párt összejátszik az ukrán titkosszolgálattal
„Ez hogy történhet meg? Ukrán-Tisza összejátszás” – írta pénteki közösségi oldali bejegyzésében a miniszterelnök pol...
Gúnyt űznek Zámbó Jimmy-ből a testvére szerint - Tények Plusz 18.45
Őrjöngött és kamerán keresztül üzent az embereknek Zámbó Árpy. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a TV2-n...
family
Rengeteg gyerekp*rnóval bukott le egy megyaszói férfi
Most emeltek vádat ellene.
Megint egy halálos baleset, most Tinnye és Piliscsaba között
Árokba csapódott egy autó péntek délután Tinnye és Piliscsaba között, a balesetben egy ember meghalt, egy másikat sú...
Meghatóan köszöntötte kislánya Tóth Gabit
Egymást ölelték az ünnepségen.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.