Koncz Zsófia: a gyermekeket nevelő családok költségvetése lesz a 2026-os büdzsé

A gyermekeket nevelő családok költségvetése lesz a 2026-os büdzsé, amelyről kedden szavaz az Országgyűlés - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1 csatorna Ma reggel című műsorában kedden.

Koncz Zsófia hangsúlyozta: akkora összeget, mint amekkora a jövő évi költségvetés tervezetében szerepel, még soha nem kaptak a magyar családok, összességében 4802 milliárd forintról van szó, ami ötszöröse annak, ami 2010-ben családtámogatásokra rendelkezésre állt.

Elmondta: jövőre a GDP 5 százalékát fordítja a kormány családtámogatásokra, ami ezer milliárd forinttal több, mint az idén, pedig már ebben az évben is megemelték mintegy 60 milliárd forinttal a tervezetthez képest az erre a célra fordított összeget.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy július elsejétől bevezetik a csed és a gyed szja-mentességét, illetve a családi adókedvezmény "duplázásának" első lépése, az 50 százalékos emelése is megtörténik, a háromgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentességének bevezetésének dátuma pedig október 1-je.

Koncz Zsófia a családpolitika egyik fontos elemének nevezte a bölcsődei hálózat fejlesztését, amelynek költségvetési támogatását megtízszerezték: 2010-ben 11 milliárd forintot költöttek a bölcsődei hálózatra, jelenleg pedig már 110 milliárd forintot fordítanak rá. Kijelentette: a kormány családpolitikai intézkedései összetettek és egymásra épülnek.


"Mi abban hiszünk", hogy amiért a magyar emberek megdolgoznak, azt a magyar emberekre kell fordítani. Ezért nagyon fontos, hogy az emberek még három napig elmondhatják a véleményüket a Voks 2025 keretében. Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása a többszörösét jelentené annak a költségvetésnek, amit a családokra fordítunk, a magyar családok fizetnék meg az árát, és hosszú távú következményei lennének "a gyermekeink és unokáink jövőjére" nézve - mondta.

Koncz Zsófia kiemelte: 2010 óta a kormányzati intézkedéseknek az a célja, hogy Magyarországon a gyermekvállalásnak ne legyen anyagi akadálya, a gyereket vállaló fiatal családok legyenek anyagi biztonságban, és kapjanak segítséget az otthonteremtésben is.

Megemlítette: az Európai Bizottság napokban megérkezett országspecifikus ajánlásában a rezsicsökkentés mellett az otthonteremtési támogatások rendszerét is támadja, "túlságosan nagyvonalúnak" tartja. A kormány azonban továbbra is a magyar családok mellett áll, és az a célja, hogy minden élethelyzetben segítse őket - szögezte le az államtitkár.

MTI/A fotó illusztráció (MTI)

2025. június 17. 10:22
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...