Kocsis Máté: A halálkultúrát csúcsra járatták

Magyar Péter agresszív politikai és személyeskedő stílusa az alapja és az oka a halálkultúrát csúcsra járatásának – jelentette ki Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldali videójában szombaton.

Január elsejétől hatályba lépett egy törvény, melyet tavaly alkotott a kormány az internetes agresszió ellen. Arra, hogy aki másra vonatkozóan életellenes kommentet ír az interneten, az a börtön lehetőségével kerül szembe – mondta a videóban Kocsis Máté.

Arra biztatok mindenkit, először is a halált kívánó kommentelőket, hogy fogják vissza magukat, az elszenvedőit pedig arra, hogy tegyenek feljelentést. A halál, a megalázás, a listázás, a kipécézés kultúráját, azt a Tisza Párt honosította meg Magyarországon

– jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Kitérve arra, hogy szerinte mindig a baloldali sajtó olyan érzékeny, amikor úgynevezett listázásról van szó, de amikor Magyar Péter nagyváradi tüntetésén megjelenő ellentüntetőket végiglistázták, arról nem ejtett szót.

Hogy hívják őket, hol dolgoznak, az autójukig, a házukig. Tehát az a kettős beszéd, amit megenged magának ebben az ügyben a liberális média, meg a Tisza Párt is egyébként vált válnak vetve, az elfogadhatatlan. Ez a halálkultúra, amit közvetítenek ez biztos, hogy mindig jelen volt az interneten, de azt mindenki érzi, hogy az utóbbi egy évben ezt csúcsra járatta valaki. Az, hogy az utóbbi egy évben minőségileg romlott le a közbeszéd, annak az én meggyőződésem szerint Magyar Péter agresszív politikai és személyeskedő stílusa az alapja és az oka

– részletezte Kocsis Máté.

2025. június 14. 17:21
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Portugália északi és középső részén újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt -...
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója határozott hangvételű Facebook-posztban utasította vissza Sándor Fe...
Nemzetközi összehasonlításban is kivételes intézkedéssorozatot vezet be idén ősszel és jövő év elején a kormány. A r...
A miniszterelnök azt is bejelentette: javaslatot tesz ma.
A magyar kormány januártól nyolc új gazdasági programot indít: megduplázza a családi adókedvezményt, kiterjeszti az ...