Kocsis Máté közölte: délelőtti ígéretének megfelelően nyilvánosságra hoz egy nevet. A frakcióvezető az ügy előzményeiről azt írta: "Juhász Péter a nem létező ózdi gyermekotthon +p.d.fil rémtetteiről+ szóló lejárató videójában szándékosan eltitkolta, hogy kitől szerezte erről az információt, ahogy azt is, hogy a rágalmazás alapját képező hangfelvételen ki beszél", Juhász Péter akkor csak "Lajosnak" nevezte ezt az embert.
A frakcióvezető hozzátette: a múlt héten szombaton "hitelesnek tűnő információkat" kapott egy magánszemélytől az eltitkolt "Lajosra" vonatkozóan, ezt azonban a közösségi médiában és az interneten fellelhető adatok, videók alapján ellenőriznie kellett, de szerdára teljesen egyértelművé vált számára, miután beszélt olyanokkal, akik személyesen is ismerik Látó Jánost.
"Látó és Juhász kölcsönösen felkeresték egymást, majd megindították az addigra már jól felépített rágalomhadjárat legikonikusabb részét, amelyben szinte egyértelművé tették a lejáratni kívánt politikus személyét. Azt állítom tehát, hogy Látó és Juhász alkotta meg a +Zsolti bácsi+ képzelt karakterét" - írta.