Kitálalt Ruszin-Szendi volt helyettese: Morálisan vállalhatatlan ember!

Megvesztegethető embernek nevezte, aki tönkretette a tisztikart - írja a Ripost.

A Klikk Tv műsorában elképesztő véleményt fogalmazott meg Ruszin-Szendi Romoluszról korábbi helyettese, volt barátja, aki miatt végül leszerelt, otthagyta a honvédséget.

Pintér Ferenc alezredes szerint Ruszin-Szendi amorális személyiség aki folyamatosan súlyosan megszegte a szabályokat.

"Most játssza a morál bajnokát az ország nyilvánossága előtt, amire neki semmiféle alapja nincsen."
 

Folyamatosan csalt, baleseteket hallgatott el, mást küldött be maga helyett orvosi vizsgálatokra, például az ejtőernyős vizsgán(!). Még véletlenül sem a katonai becsületet, a "minőséget" képviselte. Szó szerint demoralizálta a honvédséget.

Aztán még ennél is súlyosabb állítások hangzottak el. Volt helyettese szerint Ruszin-Szendi mindenkit megpróbált lefizetni, mert szerinte "mindenkinek megvan a maga ára". Aki ellent mondott neki vagy kritikus véleményt fogalmazott meg az kicsinálta.

"Rendeltetésellenes joggyakorlás" volt rá jellemző a kezdetektől, ezt folytatta vezérkari főnökként is.

A luxusvilláért kizárólag ő egyedül a felelős - állította Pintér alezredes, Ruszin-Szendi volt helyettese.

Ezt ő találta ki magának, hogy ilyen helyen akar lakni. Ezt ő magának intézte megtévesztve a politikusokat.

Arcpirítónak nevezte a kierőszakolt luxusvillát. Korábbi helyetteseként biztos benne, hogy a százmilliós költekezést ő maga intézte saját magának.

2025. szeptember 12. 15:24
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...
Gúnyt űzött Charlie Kirk meggyilkolásából Márki-Zay Péter. Egy videóban viccelődött a jobboldali, amerikai influensz...
Csendes, sokat videojátékozik és feltehetőleg szélsőbaloldali nézeteket vall - ez derült ki eddig Charlie Kirk jobbo...