Kinyitjuk az óbudai korrupciós botrány aktáit – Több száz milliós drogpénzről beszéltek a bűnügy szereplői

Anonymous is azokból a felvételekből hozott nyilvánosságra részleteket, amelyeket az óbudai korrupciós botrány titokzatos feljelentője juttatott el a hatóságnak – ez is kiderül a Magyar Nemzet által megismert nyomozati iratokból. A férfi a beszélgetéseket saját maga rögzítette, volt, hogy az autójában vette fel a milliós korrupciós pénzek átadását, de sikerült felvennie egy olyan társalgást is, amiben egy Dél-Amerikáig, illetve Spanyolországig érő drogpénzről esik szó. A feltehetően kábítószerüzletből származó több száz millió forintot Magyarországra akarták behozni.

Harmadik részével folytatódik az óbudai korrupciós botrányról szóló Magyar Nemzet cikksorozata. A korábbi részekben a lap arról számolt be, hogy a hatóságot nagymértékben segítette egy titokzatos informátor, aki önmagára és a III. kerületi bűnügy több szereplőjére, köztük Kiss László polgármesterre is terhelő vallomást tett még 2021 decemberében. Többek között azt is elmondta, hogy Kiss Lászlót „főnöknek” nevezték az ügy szereplői, akik azt is hozzátették, hogy a polgármesternek „megy a pénz”. Mindezek az információk lendületet adtak az eljárásnak, de Kiss meggyanúsításához közeli barátja, bizalmasa vallomása mindenképp kellett, aki egyezséget kötött az ügyészséggel a szabadulásáért cserébe.

Két nagyhalat is elvittek az ügyészek

Az ügyben indult nyomozás során idén márciusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük a baloldal fontos háttéremberét, P. Gábort, illetve társait, D. Róbertet, valamint F. Lászlót, Kiss László bizalmasát, felesége korábbi üzlettársát. Utóbbi kettő már szabadult a letartóztatásból, miután információink szerint beszélni kezdtek.

Júniusban a nyomozó ügyészek elvitték Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt, majd augusztus 14-én Kiss Lászlót is őrizetbe vették. Mindkettőjüket vesztegetéssel gyanúsítják, a hatóság feltételezése szerint Czeglédy száz-, Kiss tizennyolcmilliót tehetett zsebre. Mindketten abszurdnak tartják ugyanakkor a gyanúsítást, és ártatlannak vallják magukat ugyanúgy, ahogy P. Gábor is.

A lap írt arról is, hogy a feljelentő kép- és hangfelvételeket is átadott a nyomozó ügyészeknek több szereplőről, amik nagyban hozzájárulhattak a nyomozás sikeréhez.

Nos, a Magyar Nemzet által megismert dokumentumokból kiderül, hogy ezekből a felvételekből hozott nyilvánosságra több részletet Anonymous is. A lap gondol itt például arra, amikor az álarcos alak közzétette azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy korrupciós pénzeket számolnak egy autóban. A felvételeken jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. 

„Köszi a jó hírt!”

A lap által megismert nyomozati iratokban a III. kerületi korrupcióval foglalkozó rész úgy szerepel pontosan, hogy a feljelentő egy akkor még beazonosítatlan szereplővel beszél, a hatóság pedig hol összefoglalja, hol szó szerint leírja a beszélgetést. Az egyik első leirat egy ominózus autós pénzátadásról szól, amit az ügyészség így dokumentált:

„6:27 percnél: négymillió nyolcszáz…, az jött egyszer. (nem tudni melyikük mondta)

06:40 percnél : 4 millió 388, erre az ismeretlen férfi bólogat, jó, 4 millió 388, ez jött ma, jó, oké, köszi a jó hírt.

06:55 percnél az ismeretlen férfi: ez tök jó, köszönöm szépen hogy elhoztad, nem is köszöntem meg normálisan.

07:03 percnél az ismeretlen férfi: aztán figyelj, a csávó elvileg elutalta a hatost, de hétfőn biztosan .... szerintem ott van még valami pár százezer forint.”

Ne reménykedjél!

A dokumentumok szerint rögtön utána ugyanez a két szereplő beszél arról a drogpénzről, amellyel kapcsolatban Anonymous is osztott meg egy felvételt még két éve: az álarcos alak szerint azt magyarázzák az érintettek, hogy honnan és miként érkeznek baloldali kampányfinanszírozáshoz is felhasználható források. Egyikük elmondta, hogy Marbelláról jön a pénz, ám az összegek utaztatása nem egyszerű. Az is kiderült, hogy kanyaronként 300-400 millió forintot akartak behozni az országba.

A beszélgetés legizgalmasabb része az, amikor a pénz eredete kerül szóba. „Remélem, nem ilyen drog, vagy akármi cucc?” – teszik fel a kérdést. F. László erre mindössze annyit válaszolt, hogy „Ne reménykedjél”, majd hozzátette, „Nem fegyver az biztos, […] szerintem kokain. Tömbben hozzák be, kilószámra hajóval”.

Fotó: MTI

Egymillió euró Dél-Amerikából?

A nyomozati iratokban így bukkan fel a fentebb említett „marbellás” beszélgetés, amely ezeken kívül is tartalmaz izgalmas részeket:

„Feljelentő: A Robi, a Robin keresztül a … , van valami barátjuk, első körben be kell hozni Dél-Amerikából egymillió eurót. Beutalják.

Ismeretlen férfi: Micsodát?

Feljelentő: 1 millió eurót.

Ismeretlen férfi: Azt a k…va. lde akarja menekíteni?

Feljelentő: Ide akarják behozni most még a választások előtt.

Ismeretlen férfi: Az kemény. (nem érthető)

Feljelentő: Nem, másként, nem, hajót vennének (nem érthető)

Ismeretlen férfi: Vannak ötleteik. Hajó. Mi van, ha jön a vihar? Kockázat.

Feljelentő: Nem, nekik kell a pénz, cash. Beutalják és kell a pénz.

Ismeretlen férfi: Egészen elképesztő.

Feljelentő: Ebből is kihagytak téged?

Ismeretlen férfi: Nem, nem is tudtam róla”.

Aztán később kiderült, hogy a pénz (amely feltételezhetően kokainbizniszből származik) már Spanyolországban van:

„Ismeretlen férfi: Most egy kis változás volt vele, azért kellett most nekem is találkoznom a fiúval, hogy hogy van, és akkor ezt nem tudtam, mert úgy tudtam, hogy Dél-Amerikában lesz ez a pénz, és onnan kell valahogy behozni Európába, de annál egyszerűsödött, merthogy itt kapja meg a pénzt Európában, tehát, csak a spanyol partoknál valahogy, de Madridig, ilyesmiig el tudják vinni a pénzt, és ott kell valaki, aki valahogy. Fogalmam sincs, én mondtam, hogy én megoldást tudok majd rá találni, de nem tudom, hogy milyen úton módon (nem érthető)

Feljelentő: Értem. Akkor más a téma, (nem érthető), mert nem ez volt nekem mondva.

Ismeretlen férfi: lgen, igen, más a téma. Most az van, hogy Európában van a pénz, Marbellán van konkrétan, de onnan Spanyolországon belül bárhova el tudják vinni, és onnan kell ide hozni, adni ide, mondjuk hozzám vagy valahova, ahol, ahol megjelenik”.

Pénzmosás és kábítószer-kereskedelem miatt nyomoztak

Megjegyzendő, a korábban kiszivárgott felvételek alapján, a drogügyben és a sok száz millió kapcsán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egy elkülönített nyomozást folytatott kábítószer-kereskedelem és pénzmosás gyanújával 2022 tavaszától, de az eljárást idővel megszüntették. Ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni, hogy azóta egyre több szereplő szólalt meg, akik nyilvánvalóan nem csak az óbudai botrányról beszéltek, így elképzelhető, hogy ezeket az aktákat is leporolják majd.

Az informátor által a hatóságnak adott anyagokon kívül még sok minden, köztük több kerületi mutyi szóba kerül, de az Óbudán kívüli, más önkormányzatokról szóló információkkal későbbi cikkeinkben foglalkozunk.

           

2024. augusztus 27. 12:29
Borzasztó, halálra gázolta 7 éves nevelt lányát egy férfi Mezőkövesden
Nem vette észre, hogy a gyerek az autó előtt guggol, és áthajtott rajta. Most vádat emelt ellene a Miskolci Járási Ü...
Fojtogatta, nyakon szúrta, végül vascsővel ütlegelte áldozatát Kecelen
Minősített emberölés miatt vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy férfival szemben, aki az őt házába fo...
Szijjártó: minősíthetetlen a nemrég kiutasított ukrán ügynök "patkányozása"
Minősíthetetlen Tseber Roland nemrég kiutasított ukrán ügynök friss Facebook-bejegyzése, amelyben "sarokba szorított...
Hidvéghi: egyre több Voks 2025-ös szavazólap tűnik el
Egyre több jelzés érkezik a kormányzathoz arról, hogy a megtörtént kézbesítés ellenére nem érkeznek meg a címzettekh...
Vérvarjak tartják rettegésben Tatabányát, kórházba juttattak egy nőt
Támadórepülésben rémisztgetik a helyieket.
Előbb verekedett, majd kocsit lopott, végül balesetet okozott
Vádat emelt a Makói Járási Ügyészség azzal a három férfival szemben, akik 2022 novemberében ittasan, egy szórakozóhe...
Nekem bejött az élet!
Túl van a 70-en, de úgy él, mint 30 évesen. Sose járt még fogorvosnál, hetente 100 órát dolgozik, ami igazából a hét...
family
Könnyeimmel küszködöm!
Azért az sok mindent elárul, hogy évekkel a halála után is emberek ezrei mozdulnak meg, és gyűlnek össze, hogy emlék...
family
Nem akarok kövér lenni!
350 kilóval Kiss Géza Magyarország egyik legkövérebb embere. Pontosabban csak volt, ugyanis elhatározta, hogy elég v...
family
Nem tagadom, stresszelek!
Izgul, sőt, inkább stresszel a szülés miatt Vajna Timi. Közeleg a nagy nap, most végre elmeséli, hogy hogyan szeretn...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.