Kilencvenéves lett a Dalai Láma, Richard Gere is személyesen köszöntötte

Betöltötte 90. életévét a Dalai Láma, a tibeti buddhisták száműzetésben élő, Nobel-békedíjas szellemi vezetője.

A Dalai Láma vasárnapi születésnapi közleményében hangsúlyozta: "Én csak egy egyszerű buddhista szerzetes vagyok, és továbbra is az emberi értékek és a vallási harmónia előmozdítására fogok összpontosítani."

A szellemi vezető a születésnapja előtt elmondta, hogy 130 évnél is tovább szeretne élni, és halála után ismét megszületni, hogy tovább vezesse a tibeti buddhizmust. Az észak-indiai Dharamszalában, buddhista szerzetesek körében rögzített videóüzenetében az utódlási folyamatról is beszélt, amely szerint a reinkarnáció felkutatását kizárólag a Gaden Phodrang Szervezet végezheti majd el.

A Nobel-békedíjas Tendzin Gyaco 1959-ben menekült el Tibetből a kínai uralom elleni, meghiúsult felkelést követően. Azóta Indiában él, és a Középút politikáját hirdeti, amely Tibet számára autonómiát követel.

A jeles évfordulót egyhetes ünnepségsorozat kísérte Dharamszalában, a Himalája lábánál fekvő városban, ahol a Dalai Láma él. Több ezer hívő érkezett a világ minden tájáról, köztük hírességek, valamint indiai és amerikai tisztviselők.

A rendezvényeken kulturális műsorok, fellépések és beszédek hangzottak el, többek között Richard Gere hollywoodi színész, valamint indiai miniszterek részéről is.

Narendra Modi indiai miniszterelnök az X-en gratulált a szellemi vezetőnek, akit a szeretet, az együttérzés és az erkölcsi fegyelem szimbólumának nevezett.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter szintén elismerő szavakkal méltatta a vallási vezetőt, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok támogatja a tibetiek azon jogát, hogy vallási vezetőiket szabadon, Kína beavatkozása nélkül választhassák meg.

MTI/Videó: AP News

2025. július 06. 19:53
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...