Kilencéves kislány fulladt a medencébe, egy pillanat alatt történt tragédia

Felügyelettel és úszógumival úszott.

Szörnyű tragédia történt a napokban az amerikai Ohio államban, amikor egy 9 éves kislány a medencében pancsolt – számolt be róla szerdán a Metro.

A kicsit édesapjának barátnője felügyelte, sőt, úszógumi is volt rajta.

A baj viszont pillanatok alatt megtörtént. Egyszer csak eltűnt a vízben.

A kislányt végül egy másik gyerek találta meg a medence egyik végében, lesüllyedt az aljára.

              

Fotó: Facebook

A szemtanúk kihúzták a vízből, és megkezdték az újraélesztést, ám sikertelenül.

A mentők a Mercy Tiffin Kórházba szállították, ahol halottnak nyilvánították.

A szülei a hatóságoknak elmondták, hogy gyermekük pár nappal a tragédia előtt járt úszásoktatáson.

2025. július 09. 15:23
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Egy kárpátaljai magyart halálra vertek június végén Ukrajnában.
Bogdán Blanka összekötötte életét szerelmével.
Magyarország miniszterelnöke Facebook-oldalán üzent az áldozat hozzátartozóinak.
A kényszersorozott magyar állampolgárt állítólag vasdoronggal ütötték. Hetekkel később a beregszászi kórházban várat...
Még több halálos áldozattól tartanak Texasban a már több mint száztíz halálos áldozatot követelő áradások után, ahol...