Kilenc évesek a TV2 Csoport népszerű kábelcsatornái

A héten kilenc éve, hogy az Izaura és a Spíler1 TV, valamint a Zenebutik elindult. A TV2 Csoport három kábelcsatornája azóta is töretlen sikerrel menetel, ahogy ezt a nézettségi adatok is alátámasztják.

2016-ban jelentette be nagyszabású portfólió bővítését és programinvesztícióját a TV2 Csoport. 2016 augusztusában ennek egyik fontos lépéseként elindult a Spíler TV, amely akkoriban nagy újdonságnak számított a tévés palettán. 2018-ban a kábelcsatorna Spíler1 TV néven folytatta működését, és ugyanebben az évben a sportkedvelők örömére elindult a Spíler2 sportcsatorna is. A fő versenytársak tekintetében – az AMC-hez tartozó Sport1 és Sport2, valamint a Network4-hez tartozó Aréna4 és Match4 csatornákkal szemben – a 2025-ös eddigi csoportosított eredmények alapján a Spíler1 és Spíler2 TV együttes erővel átvették a vezetést a fő konkurens sportcsatornák felett teljes napon 0,7%-os közönségaránnyal a fő kereskedelmi célcsoportban (A18-59). Továbbá az éves eredmények tekintetében ez idáig a kereskedelmi sportcsatornák közül a Spíler1 TV-nek volt a legmagasabb a közönségaránya (0,6 SHR%) a csatorna fő célcsoportjában, a 18-59 éves férfiak körében. A Spíler1 TV egyik legnépszerűbb tartalma a világszerte nagy rajongótáborral rendelkező Premier League, amely az angol futball bajnokság legizgalmasabb mérkőzéseit hozza el a nézőknek, valamint a LaLiga-t, a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságot is óriási érdeklődés övezi a Spíler2-n.


Szintén kilencedik születésnapját ünnepli a sorozatok szerelmeseinek kedvenc csatornája, az Izaura TV. A legnépszerűbb telenovellák között közel tíz éve helyet kapnak régi nagy klasszikusok és a legújabb sorozatok is, legyen szó mexikói, török vagy éppen indiai közönségkedvencekről. Az Izaura TV az indulását követő második évében, 2018-ban 1,8%-os közönségaránnyal zárta az évet, amely mindmáig a csatorna legmagasabb éves teljesítménye. 2025 júliusában a csatorna 1,6%-os havi közönségaránnyal zárta a hónapot, amely az idei év eddigi legmagasabb havi eredménye. A kiemelkedő teljesítményhez hozzájárultak a nézők körében olyan közkedvelt telenovellák, mint A három nővér és az Esmeralda. Emellett a fő kereskedelmi korcsoportban teljes napon 2025 júliusában elért havi eredményével maga mögé utasította fő versenytársait, köztük a Story4-et (0,7 SHR%) és a Duna TV-t (1,2 SHR%). Augusztusban új országos tévépremierek várják minden hétköznap a rajongókat: a Keserű szerelem 17:20-tól melegíti be az estét, amelyet a Szerelem Kalkuttában követ 18:15-től. 19:10-től a török zászlóshajóké a főszerep: az Alaca érkezik elsőként, majd 20 órától, a Bahar - Egy új esély legújabb epizódjai láthatók, míg a Kegyetlen szerelem 20:50-től startol, olyan ismert színészekkel, mint Sila Turkoglu vagy éppen Dogukan Güngör.

 


Kilenc éve szórakoztatja a zeneszerető közönséget a Zenebutik is, amely az eddigi legmagasabb éves közönségarányát már az indulását követő évben, 2017-ben elérte a 18–59 éves korosztály körében (0,5 SHR%). A TV2 Csoport zenei csatornáján töretlen sikerrel futnak a szórakoztató zene sztárjaival készített műsorok immár kilenc éve. Sokak kedvence Galambos Lajcsival a Minden napra Dáridó, de nem hiányozhat a palettáról Jolly és Szuperák Barbi, Márió, a harmonikás, Péter Sramek, Nótár Mary, valamint Matyi és a Hegedűs sem. A TV2 korábbi nagysikerű zenés showműsorait is időről időre felidézi a Zenebutik a közönségnek. Újra megnézhetik Az ének iskolája fiatal tehetségeit és A Nagy Duett sztárpárjainak produkcióit, de az Irigy Hónaljmirigy show, és a Mutasd a hangod! népszerű zenés műsor is képernyőn lesz ősszel. A változatos zenei kínálathoz az is hozzátartozik, hogy feltörekvő tehetségeknek, zenészeknek országos ismertséget is biztosít a csatorna. Indul Oros Imi, a vándorzenész műsora, jön Rácz Alival a „Hali- itt Ali” , valamint továbbra is látható lesz Kocsis Janika, Kádár Mónika, Radics Márk, Csimsziék, Mercy, Xáná, Jáger Gyula, Miki és Niki, a Két Haver, Csibész Tóth Miki zenés műsora.
A Zenebutik őszre is tartogat újdonságot: vadonatúj epizódokkal érkezik Fásy Ádám legendás műsora, a Zeneexpressz.

2025. augusztus 15. 11:27
Emberölés miatt indult eljárás.
Afrikai eredetű, aktívan vadászó kullancsfajok jelentek meg Magyarországon, amelyek terjeszthetik a halálos krími–ko...
Súlyosan megsérült egy biciklis, amikor egy autós elgázolta vasárnap Tapolca és Kisapáti között.
HAZATÉRT - Magyar zászlóval a kezében szállt ki a repülőből, hazatért Magyarországra Kapu Tibor. Az űrhajós szerint ...
Legyen szó boksz-mérkőzésről vagy éppen egy vacsoráról, Miló Viki mindig ugyanolyan gondosan készül. Az első perctől...
family
Jelentős gazdasági intézkedések előkészítéséről számolt be hétfőn Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki szerint...
Hamarosan ismét biztonságosan iható lesz a víz a székesfehérvári Fejér Vármegyei Szent György Kórházban – erről szám...
Baronits Gábor és Oczella Eszter, Fucsovics Márton és szerelme, valamint az egykori „Nagy Ő”, Tóth Dávid és kedvese ...
family