Kiderült, mikor érkezhetnek a csúcsfegyverek Hollandiából

Arnoud Stallmann tábornok, a holland légierő parancsnoka egy dél-hollandiai vidéki katonai bázison elmondta, hogy várhatóan valamikor a nyáron végre felszállnak az F-16-os vadászgépek Ukrajna fölé - közölte a brit The Guardian.

Idén nyáron minden a helyére kerül

- nyilatkozta a tábornok abban a hangárban, ahol nemrég ért véget az ukrán légierő kiképzési programja a repülőgépek karbantartására. A lap ismerteti, hogy több európai ország, így

Belgium, Dánia, Hollandia, Norvégia és Norvégia is ígéretet tett arra, hogy Ukrajnának mintegy 60-80 amerikai gyártmányú F-16-os vadászrepülőgépet biztosít, amelyet az ukrán légierő már több mint egy éve kér. A repülőgépek levegőbe juttatását célzó program azonban a szállítás és a kiképzés terén késedelmekbe ütközött.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A tábornok elmondta, hogy nem egyszerű a pilóták és a földi személyzet kiképzése a repülőgépek üzemeltetésére.

Nem csak a pilótáknak van szükségük képzésre, a technikusoknak és a karbantartóknak is alapos oktatásra van szükségük. Átfogó támogató képzést biztosítunk, hogy hatékonyan tudják karbantartani a repülőgépeket. Tehát mindennek együtt kell működnie

- mondta.

Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter elmondta, hogy a repülőgépek átszállítása idén nyáron kerülhet sor, és visszautasította a késedelmek miatti kritikákat, miután Kijev csalódott a pilótaképzés üteme miatt.

Teljesen megértem az ukrán álláspontot, a lehető leggyorsabban akarják ezt megvalósítani... Olyan gyorsan hajtjuk végre a projektet, ahogy csak tudjuk, és valóban feszegetjük a kapacitásunkat

- hangsúlyozta. Hozzátette, az F-16-osok bonyolultabbak, mint amilyeneket az ukrán légierő eddig használt. "Nem lehet csak úgy átugrani több lépcsőfokot, a folyamat minden egyes lépését meg kell tenni, de emellett a lehető leggyorsabban akarjuk leszállítani őket" - mondta.

Mint ismert, Ukrajna hónapok óta várja már a vadászgépeket, mivel azok használatától remélik, hogy megváltozhat a háború dinamikája. Anatolij Hrapcsinszkij repülési szakértő, volt ukrán katonai pilóta elmondta:

Az oroszok kénytelenek lesznek megváltoztatni a taktikájukat. Képesek leszünk hatékonyabban célba venni a gépeiket és a rakétáikat, és nagyon nehéz lesz számukra továbbra is KAB irányított légibombákat használni, amelyeket 50-70 km távolságból kell kilőniük.

A brit lap számos ukrán forrásra hivatkozva azt írta, hogy az F-16-osok megvédhetik Ukrajna városait.

Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij elnök egyik tanácsadója pedig a múlt hónapban jelezte: "Ezek ellen még a légvédelmi rendszerek sem olyan hasznosak, csak a repülés. Az F-16-osnak nagyobb a hatótávolsága, mint az orosz MiG és Su repülőgépeknek."

Ollongren elárulta, hogy Ukrajna a hollandok által adományozott vadászgépeket Oroszországon belüli támadások végrehajtására is használhatja, feltéve, hogy a felhasználás védelmi célokat szolgál, és megfelel a nemzetközi jognak.

Mint ismert, korábban Dánia szintén azt mondta, hogy Ukrajna számára engedélyeznék, hogy F-16-os vadászgépeivel Oroszországon belüli célpontok megtámadására használja.

Justin Bronk, a brit Royal Institute of the United Services munkatársa egy podcastban elmondta, hogy abban bízik, hogy az F-16-osok bevetése csak akkor fog megtörténni, amikor taktikailag és műveleti szempontból is készen állnak rá mivel az F-16-osok teljesen új lesz a szovjet gyártmányú MiG-29-esek vagy Szu-27-esek vezetéséhez szokott pilóták számára.

Stallmann, a holland légierő parancsnoka elárulta, hogy két képzési irányvonal van: az egyik a tapasztalt pilóták átképzése az F-16-osok használatára, ami főként Dániában és az Egyesült Államokban zajlik, a másik pedig az új pilóták nulláról történő kiképzése Romániában. Valamint hangsúlyozta, hogy a pilóták mellett az F-16-osok bonyolult karbantartási rendszert is igényelnek, így a Hollandiában kiképzett oktatóknak most Ukrajnában kell átadniuk tudásukat.

Stallmann ugyanakkor arról nem volt hajlandó nyilatkozni, hogy az F-16-osok milyen rakétákkal lesznek felszerelve, csak annyit mondott, hogy a repülőgépek "fegyverek széles választékát" kapják meg.

Szerhij Holubcov, az ukrán légierő parancsnoka a múlt héten azt mondta, hogy számos F-16-ost külföldi légibázisokon fognak állomásoztatni. Stallman elmondta, hogy a repülőgépek bizonyos karbantartását Ukrajnában fogják elvégezni, hozzátéve, hogy egyelőre "nincs kész terv" arra, hogy az F-16-osokat nyugati országokban javítsák.

Forrás: Origo

2024. június 20. 13:15
A berendezések valószínűleg nem voltak megfelelően karbantartva.
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
Afrikai eredetű, aktívan vadászó kullancsfajok jelentek meg Magyarországon, amelyek terjeszthetik a halálos krími–ko...
Drámai híreket közöltek az egyik legnépszerűbb lakóról.
Egy-két kilót bárki le tud adni. öt-tíz kiló már küzdelmes. De hogy 40?! Szinte elképzelhetetlen orvosi segítség nél...
family
50 évvel ezelőtt meghozta élete legnehezebb döntését. A honvágyból és a gyökerekből született erő zenévé formálódott...
family
Csontmágiával és energiahatványozással még nem sokan próbálták megnyerni a Szerencsekereket, de hétfő este ez is meg...
family
KAPU TIBOR HAZATÉRT - Magyar zászlóval a kezében lépett ki a repülőből. A magyar űrhajós, aki milliók szívét rabolta...
family