Kiderült, mennyivel nőhet a várható élettartam 2050-re

A népesség várható élettartama világszerte csaknem öt évvel hosszabb lesz 2050-re - állapította meg a Lancet tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmány.

Az elemzés szerint 2022 és 2050 között a férfiak körében a várható élettartam 71,1 évről 76 évre nő, a nők körében pedig 76,2 évről 80,5 évre emelkedik.

A betegségek globális terheit vizsgáló 2021-es Global Burden of Disease Study (GBD) adatait felhasználó tanulmány szerint azokban az országokban nő majd a leginkább a várható élettartam, amelyekben jelenleg a legalacsonyabb.

A tendencia hátterében a kutatók szerint főként olyan közegészségügyi intézkedések állnak, amelyek segítettek a szív- és érrendszeri betegségek, a Covid-19 és számos fertőző betegség, valamint az anyai, újszülöttkori és táplálkozási betegségek megelőzésében, és javították a túlélési arányokat.

A tanulmány szerzője, Chris Murray, a Washingtoni Egyetem egészségügyi adatok kiértékelésével foglalkozó intézetének (IHME) igazgatója kiemelte: amellett, hogy a várható élettartam általánosan növekszik, azt is megállapították, hogy a várható élettartamban mutatkozó földrajzi egyenlőtlenségek is csökkennek.


Miközben a leggazdagabb és legszegényebb országok közötti egészségügyi egyenlőtlenségek továbbra is fennállnak, a köztük lévő szakadék csökken, a legnagyobb javulás Afrika szubszaharai régióját érinti.

A tanulmány arra is rámutatott, hogy a globális várható élettartam növekedése 2022 és 2050 között lassabb ütemű lesz, mint a Covid-19 előtti három évtizedben volt.

A következő generáció egészségére a tanulmány szerint a nem fertőző betegségek okozta szív- és érrendszeri betegségek, a daganatos betegségek, a cukorbetegség, az elhízás, a magas vérnyomás, az egészségtelen táplálkozás és a dohányzás gyakorolja majd a legnagyobb hatást.

Az elemzésből kiderült: miközben a várható élettartam 2050-re globálisan 4,5 évvel nő, a jó egészségben eltöltött évek száma csak 2,6 évvel lesz hosszabb, a vizsgált időszakban 64,8 évről 67,4-re emelkedik. Ez azt jelenti, hogy miközben sokan tovább élnek majd, várhatóan az egészségi problémákkal töltött éveik száma is nő.

Emmanuela Gakidou, az IHME professzora kiemelte, hogy az egészséget fenyegető tényezők, egyebek között az elhízás, a légszennyezettség, a dohányzás okozta egészségkárosodás miatt globális egészségpolitikai lépésekre van szükség a népesség egészségi állapotának javítása érdekében.

MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

2024. május 17. 20:20
Hatalmas változáson ment át Tóth Gabi, új frizurájával felperzselte az internetet - Fotó
A kommentelők azt írták, irigykedve nézik az énekesnő bejegyzéseit, hiszen minden egyes fotóján ragyog.
Ambrus úr, foglaljon helyet - reptéri ellenőrzésen akadt fenn a Viszkis
Ambrus Attila 12 éve szabadult, azóta aktív szereplője a közéletnek. A most példamutató, tisztességes életével az eg...
Megszólalt a miskolci gyilkosság áldozatának lánya, több dolgot szeretne tisztázni
Az idős férfit váratlanul, hátulról ütötte fejbe kalapáccsal, majd elgázolta autójával.
Agyonütött az áram egy nyaraló férfit a jakuzziban, felesége válságos állapotban került kórházba
A baleset okait egyelőre rejtély övezi.
Robbanás történt egy mélygarázsban, ketten meghaltak, sokan megsérültek
Két ember meghalt csütörtök este, tizenegy másik pedig könnyebben megsérült, mert több robbanás történt és tűz ütött...
Marics Petit kirúgták az egyetemről
Elárulta azt is, miért.
Egy nővér csapvízzel helyettesítette a fájdalomcsillapítót, többen belehaltak
Nem vádolhatják gyilkossággal.
Ferenc pápa elmondta véleményét a mesterséges intelligenciáról
Ferenc pápa elbűvölő, de félelmetes eszköznek nevezte a mesterséges intelligenciát, amelyhez szerinte "etikai algori...
26 évesen az Eb előtt halt meg a válogatott kapus
Huszonhat éves korában meghalt Matija Sarkic, a montenegrói labdarúgó-válogatott és az angol Millwall FC kapusa.
Meggyilkolta feleségét, majd barátnőjével is végzett
Szörnyű tettére fény derült.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.