Kiderült, hogy mennyit keresett a Fradi az európai porondon

A Ferencváros labdarúgócsapata 9,48 millió eurós (körülbelül 3,7 milliárd forintos) bevételre tett szert az európai kupák 2022/23-as idényében - írta közösségi oldalán a klub elnöke, Kubatov Gábor.

"Bár az Európa-liga menetelésünk véget ért, az UEFA bevételek nem kevés hasznot termeltek a klubnak. Jövőre újra ott leszünk a legjobbak között, de addig is keményen kell dolgoznunk" - fogalmazott a zöld-fehér egyesület vezetője.

A bajnokságban címvédő és éllovas FTC - amely a bejegyzés szerint 12 koefficiensponttal is gazdagodott, ennek a későbbi kiemeléseknél lesz majd jelentősége - a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte, majd az Európa-liga főtábláján folytatta a szezont, s utóbbi sorozatban egészen a nyolcaddöntőig jutott, ahol a Bayer Leverkusen búcsúztatta.

MTI/Fotók: MTI/Illyés Tibor

2023. március 22. 11:09
Tóth Andi kisírt szemekkel jelentkezett be videóban
Sírt, miközben készítette a videót.
Stohl András cuki fotóval mutatta meg, hogy milyen egy boldog nagypapa
A színész első unokája és legfiatalabb lánya között egy év korkülönbség van.
Vigyorgós, többszörösen körözött, toplistás szökevényt keres a rendőrség
Rengeteg bűncselekményt követett el K. Tibor.
Ijesztő maszkban támadt a Komárom-Esztergom vármegyei texasi láncfűrészes
Előbb a láncfűrésszel, majd egy boxerrel támadt a rendőrökre egy tónál az őrjöngő férfi.
Fék helyett a gázra lépett, már a tanpályán felborult az autóval - videóval
A 63 éves nőt a tűzoltók szabadították ki az összetört járműből.
"Látni akarom a gyerekem!"
Felfoghatatlan, amikor egy kisgyerek azért sír a telefonban, mert nem láthatja az anyukáját, vagy az apukáját. Az el...
Rettegnek a lakók a fegyveres albérlőtől egy budai társasházban - videóval
Fegyveres lakásfoglalóktól rettegnek a helyiek egy budai társasházban - legalábbis ezt állítják az ott élők. A probl...
Újabb világjárvány fenyeget
Ökológiai katasztrófát okoz az ukrajnai gátrobbanás, felbecsülhetetlen a kár, újabb világjárvány fenyegeti a világot...
Holnap hidegfront érkezik
Időjárás-jelentés, 2023. június 10., szombat
A komlótermesztéssel is segítik a régiót
Komlótúrát, sörkóstolót és jótékonysági pikniket szervezett az Ökumenikus Segélyszervezet Kastélyosdombón. A program...
Kinyitott az Arcanum adatbázisa, ingyen belenézhet az összes újságba
Videón, ahogy a Manchester City játékosai magasba emelik a BL-trófeát
A BL-döntő hőse szerint az első félidőben pocsékul játszott
Haaland kínos bukása, a csapattársai mentették meg
Vér és arany - itt A katonaszökevény előzetese - videó