Kezdődik az M4-es út újabb szakaszának kivitelezése

Kedden elkezdődik az M4-es gyorsforgalmi út Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának kivitelezése - jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a közlekedésért felelős államtitkár.

Nagy Bálint kifejtette, az uniós csatlakozással jelentősen megnőtt a 4-es számú főút forgalma, elsősorban a tranzitforgalom, ezért döntöttek korábban egy a településeket az átmenő forgalomtól tehermentesítő út megépítésén.

Hozzátette, a kormány célja a közlekedésbiztonság növelése mellett a közlekedéspolitikán keresztül a lakosság mobilitásának, a gazdaság fejlődésének, továbbá a vidék megtartó erejének az erősítése.

Az államtitkár emlékeztetett, az M4-es munkálatai 2017-ben kezdődtek, azóta három ütemben 118,7 kilométer, az M0-tól Törökszentmiklósig, illetve a Berettyóújfalu-Nagykereki országhatár szakasz készült el nettó 308 milliárd forint hazai forrásból.

A 34,29 kilométer hosszúságú Törökszentmiklós és Kisújszállás közti szakasz 2x2 sávos autóútként épül a Duna Aszfalt Projekt Zrt. kivitelezésében, nettó 133,9 milliárd forint hazai forrásból. A szerződést 2022 márciusában kötötték meg, a kivitelezés befejezésére 36 hónap áll rendelkezésre.

Nagy Bálint elmondta, a "hiányzó", a Kisújszállástól Berettyóújfaluig tartó, 60 kilométernél valamivel hosszabb szakasz esetén is elkezdődött a tervezés és az előkészítés.


A politikus úgy fogalmazott, a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt nehéz gazdasági helyzetben vannak a cégek, az önkormányzatok és az állam is, ilyenkor még inkább felértékelődik a fejlesztések fontossága. "Jól meg kell becsülnünk minden négyzetméternyi új aszfaltot" - mondta.

Herczeg Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy a térséget érintő M4-es és az M44-es gyorsforgalmi út kivitelezése is folytatódik. Előbbi Örményes és Kuncsorba településeket, a helyi gazdaságfejlődést érinti kedvezően - jegyezte meg.

Hozzátette, hogy részben hazai, részben uniós forrásból az alacsonyabb rendű utak fejlesztése is célja a kormánynak, ezek mind a régió további fejlődését jelentik.

Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés elnöke szavai szerint az "M4-es az ország egységét, a gazdasági térségek közti különbségek megszűnését, a felzárkózást" jelenti, amely "évtizedeken át meghatározza a térség fejlődését". A vármegyét 95 kilométer hosszúságban szeli át, "amire 50 éve várnak" - jelentette ki.

A Törökszentmiklós-Kisújszállás közti szakasz kivitelezése Fegy
verneket, Kardost, Kisújszállást és Karcagot tehermentesíti majd - mondta.

Kifejtette, a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top és Top Plusz) forrásából több tíz kilométernyi két- vagy többszámjegyű út is megújul. Példaként említette a 46-os út felújítását Mezőtúrig, egyúttal elmondta, hogy készülnek a kiviteli tervek a 34-es út 54 kilométeres szakaszának felújításához is, amely Tiszafüredtől hozza majd fel a forgalmat az M4-re.


Az M4 új szakasza a 2022. februárban átadott Abony-Törökszentmiklós szakasz folytatásaként, 2x2 sávos autóútként épül a Kisújszállás elkerülő végig. Huszonöt és fél kilométeren új nyomvonalon épül Törökszentmiklós és Kisújszállás között; 8,7 kilométeren, a Kisújszállás elkerülőnél a meglévő 2x1 sávos szakasz bővítése történik meg.

Kenderes térségében komplex pihenőhelyet alakítanak ki töltőállomással, Bartapusztánál egyszerű pihenő lesz tengelysúly mérő hellyel.

A szakaszon 11 aluljáró és 2 felüljáró épül - olvasható az Építési és Közlekedési Minisztérium által kiadott sajtóközleményben.

MTI/Fotó: MTI/Mészáros János

2023. június 20. 16:18
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...