Ketten meghaltak és sokan megsérültek, amikor egy ittas sofőr gyalogosok közé csapódott

Egy csecsemő is megsérült.

Döbbenetes baleset történt a spanyolországi Costa del Sol egyik népszerű tengerparti sétányán csütörtök este – írta meg a Mirror. Egy autó eddig ismeretlen okból letért az úttestről, és belehajtott a Malaga melletti Fuengirola sétányon lévő tömegbe.

A tragédia következtében két ember meghalt, tízen megsérültek, közülük hárman életveszélyes állapotban vannak. Az autó – amiben egy jogosítvány nélküli, ittas nő ült a volán mögött – óriási sebességgel száguldott, majd egy épület oszlopának csapódott, mielőtt mindent letarolt volna maga előtt.


Szemtanúk „mészárlásként” írták le a jelenetet, mások pedig arról beszéltek, hogy a becsapódás hangja olyan volt, mint egy bomba robbanása.

Az egész épület beleremegett, gyorsan kirohantam. Olyan volt, mint egy hollywoodi thriller

- mondta egy helyi bolt tulajdonosa.

A jármű elsodort egy járókelőt, majd még átszáguldott egy pizzéria teraszán is, mielőtt egy másik járműnek csapódott. Az egyik áldozat 47 éves volt, a másik mindössze 25 éves.

A nőt azonnal letartóztatta a rendőrség. A kocsiban utazó több személy, köztük egy kisbaba is megsérült, néhányuk állapota válságos.

2025. április 18. 17:12
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Egyszerre terjed az influenza, a Covid, és a nyugat-nílusi vírus Magyarországon.
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A Tisza a nyugdíjrendszert is teljesen átalakítaná, ugyanis ezt várják el tőlük Brüsszelből. Ezzel szemben a kormány...
A Mátra után már a tokaji borvidéket is elérte az aranyszínű sárgaság nevű szőlőbetegség. A szőlőkabóca által terjes...
Két héten belül Budapestre érkezik Vlagyimir Putyin és Donald Trump, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana...
Senki sem törődött vele, de a különleges látogatót végül a vadvédelmi őrök távolították el.
Kétszer annyian vettek részt a második Harcosok Klubja edzőtáborban Zánkán, mint az első eseményen, de sokan még így...