Két gyereket és egy édesanyát gázoltak el a zebrán Veresegyházon

Mentőhelikoptert is riasztottak a balesethez. A sofőr azonnal kiugrott segíteni, azonban sokkos állapotba került, testvére nyilatkozott a Tényeknek.

Egy édesanyát és két gyerekét gázolt el egy kisteherautó a zebrán Veresegyházon kedd délelőtt. A nő a kétéves kislányát a karján vitte, míg kilencéves fia mellettük sétált, a zöld jelzésre indultak, amikor a teherautó balra nagyívben kanyarodott, nem vette észre a családot és elütötte őket.

Úgy tudjuk egy 21 éves férfi vezette a kisteherautót, a főútról nagy ívben kanyarodott balra, amikor elütötte a gyalogosokat.

Öcsémnek is zöld volt a jelzése meg a járókelőknek is zöld volt és innen fordult volna a Lidl fele és nem vette észre, hogy a járókelők már elindultak és elsodorta őket

– magyarázta a testvér.

Egy autós a szembe sávba volt a balesetkor, látta, hogy a sofőr azonnal kiugrott a teherautóból.

A sofőr kiszállt és az első dolga volt, hogy a fekvő gyereket arrébb húzkodta, amit fogalmam sincs, hogy mi értelme volt talán, hogy ne legyen a kereszteződés közepén, nem tudom

– tette hozzá a másik szemtanú.

A fiú nagyon súlyosan megsérült, mentőhelikopter vitte kórházba.

Az anyukát könnyebb koponya-, illetve medencetájéki sérüléssel látták el a mentők. A 10 év körüli gyereket súlyos medence-, illetve hasisérülésekkel, valamint az öt év körüli kicsit könnyebb horzsolt, zúzott sérülésekkel.

A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.

2024. július 03. 07:33
A lakosság kétharmada hagyta el a görögországi Szantorini szigetét a folytatódó földrengések miatt
Szerdán is folytatódtak a néhány percenkénti kisebb földrengések.
Robbanás rázott meg egy ukrajnai hadkiegészítő parancsnokságot
Egy ember meghalt, többen megsebesültek.
Kábítószert és alkoholt fogyasztottak az iskolabuszsofőrök, rengeteg gyerek életét sodorták veszélybe
9000 iskolabuszt állítottak le ellenőrzésre.
Elhunyt Ficzere Lajos
89 éves volt.
Michael Jordan fiát letartóztatták, hiába próbált ellenállni
Kokain is volt nála, amikor elfogták.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – ilyen időjárás vár ránk a hétvégén
Meglepetésekben lehet részünk.
Tények teljes adás, 2025. február 5., szerda
DRÁMAI - Bocsánatot kért a rendőrség a meggyilkolt japán nő ügyében a méltatlan kommunikáció miatt, a kétgyerekes cs...
Fülöp Attila: idén mintegy kétszázezer otthonban jelent segítséget a szociális tűzifa program
Ehhez több mint 2300 önkormányzat csatlakozott.
Tarol a fiatalok körében a munkáshitel, mutatjuk a részleteket
Legjellemzőbben eddig használt autó vásárláshoz, valamint vállalkozásindításhoz használták az igénylők.
Dübörög a Demján Sándor-program
A program célja a hazai vállalkozások méretének megduplázása és a magyar gazdaság gerincét jelentő kkv-szektor továb...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.