Késes támadás történt egy iskolában, lányok voltak a célpontjai

Az iskola 16 éves diákja hónapok óta készült a támadásra.

A finn rendőrség kedden őrizetbe vett egy diákot, aki három embert megsebesített egy általános iskolában, az ország déli részén fekvő Pirkkalában - közölték a helyi hatóságok.

A közlemény szerint a támadással gyanúsított diák késsel okozta a sérüléseket, amelyek nem életveszélyesek.

Az Aamulehti helyi napilap videófelvételt közölt a nagy rendőri készültségről a Helsinkitől mintegy 180 kilométerre északra, Tampere mellett fekvő Pirkkala iskolájánál.

A rendőrség vizsgálja azokat a médiaértesüléseket, amelyek szerint a gyanúsított, az iskola 16 éves diákja hónapok óta készült a támadásra, és a finn sajtónak küldött kiáltványában kijelentette, hogy kifejezetten lányok a célpontjai - mondta el Nina Juurakko rendőrségi szóvivő.

MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

2025. május 20. 12:45
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Pörög a fogyókúrás injekciók fekete piaca. Ami ilyen sokakat érdekel, azt kvázi azonnal illegálisan is terjeszteni k...
family
Hatalmas bulira készülnek Tiszakécskén, vasárnap érkezik ugyanis a Zeneexpressz a Dél-Alföldre. A Szerencsekoncertek...
Kötélpálya, csúszda és fitneszpark is van azon az új játszótéren, amit szombaton adtak át Budakeszin a családoknak. ...
Békés vonulással álltak ki a családi értékek mellett Pécsett ahol a tiltás ellenére is megtartották a Pride felvonul...
A Tisza Párt elnöke nem először lépett föl agresszívan az állami szervekkel szemben, de számos alkalommal a róla tud...