Kényszerleszállást hajtott végre egy repülő Budapesten, rendőrök lepték el a járatot

 A hatóságok azonnal intézkedtek.

Magyar rendőrök rohamoztak meg egy EasyJet gépet a budapesti nemzetközi repülőtéren - írta meg a The Star szerdán.

A hatóságoknak egy agresszív, ittas brit utassal szemben kellett fellépniük, ugyanis nem csak az utastársait, de a személyzetet is rendkívül zavarta.

A járat Manchesterben szállt fel, az úti célja pedig a törökországi Antalya volt. A gép azonban nem tudta elérni a tengerparti várost, így át kellett irányítani Budapestre.

A brit hírportál szerint az utasok két órát töltöttek a reptéren, majd indulhattak tovább Törökországba, az eredeti úti cél felé.


David Hector
, aki családjával együtt a fedélzeten tartózkodott, a lapnak elmondta, hogy a hangoskodó férfi túl sokat ivott, majd agresszívvá vált a légiutas-kísérőkkel szemben.

Az EasyJet megerősíti, hogy március 27-én a Manchesterből Antalyába tartó EZY2139-es járat Budapesten kényszerleszállást hajtott végre egy rendbontóan viselkedő utas miatt. Az EasyJet légiutas-kísérő személyzetét arra képezték ki, hogy minden helyzetet felmérjen és értékeljen, valamint gyorsan és megfelelően cselekedjen annak érdekében, hogy a járat és a többi utas biztonsága semmilyen körülmények között ne kerüljön veszélybe. Bár az ilyen incidensek ritkák, nagyon komolyan vesszük őket, és nem tűrjük a bántalmazó vagy fenyegető viselkedést a fedélzeten. Az utasok és a személyzet jóléte a légitársaság prioritása

– olvasható a cég közleményében.

2023. április 01. 14:39
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lankán, sokan meghaltak
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek - k...
Zelenszkij: pozitív jel, hogy Moszkva a háború befejezését fontolgatja
Pozitív jelnek nevezte vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy Oroszország elkezdte a háború leállításának l...
Agyonvertek egy cuki kisállatot gyerekek, testvérét kislányok mentették meg
Borzasztó állatkínzásról számolt be pénteken közösségi oldalán a Mályi Természetvédelmi Egyesület.
A visszaszámlálás elindult a történelmi magyar pillanathoz
A következő hetekben exkluzív tartalmakkal készül a Tények Plusz, olyan felvételekkel, amiket kizárólag a TV2-n láth...
Az életüket is feláldoznák egy tökéletes képért a szegedi fiatalok
A fiatalok elég veszélyes hobbit választottak.
Menczer Tamás elárulta, mi lehet a cél Ukrajna csatlakozásával + videó
Brüsszelben nem merik kimondani, de a cél Ukrajna felvételével valójában az lehet, hogy egész Európa rögtön hadvisel...
Menczer Tamás: Brüsszel régi és új emberei ugyanazt az utasítást hajtják végre, ők Ukrajna mellett állnak
A kormánypártok kommunikációs igazgatója reagált Dobrev Klára mai videóüzenetére.
A Tisza párt összejátszhat az ukránokkal
A Tisza Párt ukrán kapcsolatai sérthetik az ország szuverenitását, ezt a Fidesz frakcióvezetője mondta a Kossuth Rád...
Törpeszarvas az állatkert kedvence
Törpeszarvas született a Nashville-i állatkertben, az Egyesült Államokban.
Kijárási tilalom a mérgező füst miatt
Mérgező füst került a levegőbe, ezért öt településen is kijárási tilalmat rendeltek el Katalóniában, Spanyolország k...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.