Karikó Katalin és Krausz Ferenc átvették a Nobel-díjat a svéd királytól - videóval

Ünnepélyes ceremónián adták át a Nobel-díjakat vasárnap Stockholmban.

Az emberi tudás határait feszegetjük ezekkel a kutatásokkal, amelyek hozzájárulnak a világ fejlődéséhez, és ezáltal a jövő megjósolhatatlan eseményeire is fel tudunk készülni

– hangsúlyozta nyitóbeszédében Astrid Söderbergh Widding, a Nobel Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Magyar díjazottként elsőként Krausz Ferenc vehette át a fizikai Nobel-díját a svéd király kezéből, Pierre Agostinivel és Anne L'Huillier-vel megosztva.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A felvezetőben bemutatták a felfedezést, melyben kutatócsoportjával elsőként állított elő és mért meg attoszekundumos fényimpulzust, amit az elektronok atomon belüli mozgásának feltérképezésére használt fel, és ezzel megalapozta az attofizika tudományát. Mint elmondták, "a díjazottunk felismerte azt, hogy lehetséges az attoszekundumos időintervallum meghatározása a fény kutatása tekintetében, hogyha a megfelelő lézeres konstrukciót használjuk."


Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissman is átvehették a tudományos élet legrangosabb díját. 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A tudomány terén tett felfedezéseiket méltatva mutatták be a rendezvényen:

Ezen év díjazottjai, Karikó Katalin és Drew Weissman professzorok gondoskodtak arról, hogy az mRNS fogalom már mindenki számára ismert.

Az mRNS-en alapuló vakcina előnye, hogy gyorsan előállítható, nem okoz fertőzést, mert nincs benne a vírus teljes génállománya.


A díjátadót a Hír TV-n, valamint a Hír TV Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján élőben követhetik. A műsorban helyszíni tudósító szolgáltatja a legfrissebb híreket, a stúdióban pedig szakértőkkel beszélgetnek. 


Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

2023. december 10. 18:15
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...