Karácsony Gergely havi 15 millió forintért kaphat „külön bejáratú" tanácsokat a kormánnyal vívott harcban

Miközben csődben van a főváros, Gyurcsány embereire van pénz.

Idén 406 millióba kerülnek a Főpolgármesteri Hivatalban dolgozó tanácsadók és főtanácsadók, akik most éppen 42-en vannak, közülük 17 segíti közvetlenül Karácsony Gergely munkáját. A tanácsadók bruttó átlagbére nem elképesztően magas, az elmúlt évek emeléseit pedig elvitte a mostani inflációs hullám. A városházi tanácsadók 2020-2023 közötti adatait közérdekű adatigényléssel kérték ki és elemezték. Kiderült: nincsenek sokkal többen és nem is kerülnek jelentősen többe, mint Tarlós István idején - írta meg a HVG.

Kifejtve, hogy Karácsony Gergely eggyel több tanácsadóra támaszkodik, mint Orbán Viktor, ha a kormányfő 6 miniszterelnöki biztosát és 10 miniszterelnöki megbízottját számoljuk ebbe a körbe. A főpolgármesteri döntéshozatalt összesen 17 főtanácsadó és tanácsadó támogatja. Legalábbis az idén február elsejei állapot szerint ennyien voltak és havi bruttó 15,55 millió forintba kerültek – derül ki a Főpolgármesteri Hivatalnak a főjegyző által küldött válaszából, amit a hvg.hu tanácsadókra vonatkozó adatigénylésére adtak.

Bár tavaly alighanem a legtöbb médiafigyelmet Korányi Dávid, a főpolgármester városdiplomáciai főtanácsadója kapta, amiért az általa elnökölt amerikai szervezet, az Action for Democracy (AfD) pénzt gyűjtött a kampányban Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mozgalmának, Korányi az idei tanácsadói listán már nincs rajta, mivel Karácsony tavaly decemberben lecserélte, és azóta az LMP volt társelnöke, az egykori diplomata Kendernay János segíti ezen a területen a városvezetőt.

Éppen azért, mert a városházi (fő)tanácsadók személye, száma és a fizetése is év közben változhat, a hvg.hu egy találomra kiválasztott, február elsejei dátum szerinti állapot adatait kérte ki. A hosszú távú összehasonlíthatóság kedvéért pedig nemcsak az idei évre vonatkozóan, hanem a 2019 őszén hivatalba lépett új városvezetés első teljes, 2020-as évére, a 2021-es és a 2022-es évekre is. Így több év adatai hasonlíthatók össze egymással és az előző, a Tarlós- és a Demszky-korszak számaival.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A részletes adatok alapján a főbb megállapítások így összegezhetők:

A Városházán Karácsony Gergely hivatalba lépése óta átlagosan 44 (fő)tanácsadó dolgozik, de számuk változó: a 2020-as 37 volt a legalacsonyabb és a 2021-es 50 a legmagasabb.

A főpolgármesternek közvetlenül 17-20 tanácsadója volt az elmúlt években, míg a 4-5 főpolgármester-helyettesnek átlagosan összesen volt ugyanennyi, 14-18 tanácsadója.

Karácsony és helyettesei mellett az utóbbi 3 évben a Fővárosi Közgyűlés bizottságai, pártfrakciói és a tanácsnokok is alkalmazhatnak (fő)tanácsadót – többségük meg is teszi.

Fel-le mozog a (fő)tanácsadók bérköltsége, és nemcsak a létszámváltozás, hanem a fizetésemelések miatt is: 2020-ban havi bruttó 26 millióba kerültek, az utóbbi 3 évben pedig 34-35 millióba.

Az eltérő feladat- és munkakörök miatt a személyi béreknél nagy a szórás: az idén a legalacsonyabb havi bruttó 200 ezer forint, míg a legmagasabb ennek csaknem a hétszerese, 1,35 millió forint.

A (fő)tanácsadók havi bruttó átlagbére idén 805 ezer forint, és a többség valóban 500-900 ezer forint között keres, egymillió feletti bruttója pedig a 42-ből csak 5 személynek van.

A közérdekű adatigénylésükre kapott, a legfrissebb, 2023 február elsejei állapotot tükröző adatsor szerint tehát a fővárosnál összesen 42 önkormányzati (fő)tanácsadó dolgozik, közülük 16-an a magasabb fizetéssel, kiemelt feladattal járó főtanácsadóként, 26-an pedig tanácsadóként. A havi bruttó bérköltségük egy hónapban 33,809 millió forint, ami éves szinten közel 406 milliós kiadást jelent. Az átlagos havi bruttó bér pedig 805 ezer forint (az országos bruttó átlagkereset 530 ezer körül van) – ennek nettója alapesetben 530 forint körül van, családi vagy egyéb kedvezményekkel lehet több. 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A HVG információi szerint voltak évek, amikor a mostani 42-nél több (fő)tanácsadó dolgozott a Városházán: 2021-ben például 50. Az önkormányzati (fő)tanácsadói munkakör hasonló ugyan a kormányzati igazgatásból ismert politikai (fő)tanácsadókéhoz, de a fővárosnál ez a munka nem csak a vezetéshez kapcsolódó, eseti tanácsadás, hiszen Karácsony és helyettesei mellett a bizottságok, a frakciók és a tanácsnokok is alkalmazhatnak tanácsadót, és ez sokaknál főállású, operatív munkakör.

A béreknél az látszik a grafikonból, hogy hektikusan mozognak. Ugyanis míg 2020-ban 705 ezer volt az egy főre eső havi bruttó átlagbér, 2021-ben ez lecsökkent 677 ezerre, azóta viszont egyre nő. Tavaly ugyanis az átlag havi bruttó 757 ezer volt, idén pedig 805 ezer. Ez a 2 év alatt elért összesen 19 százalékos növekedés valójában mostanra reálbércsökkenést jelent, tekintve, hogy a 2021-es 5,1 százalék után tavaly az éves infláció 14,5 százalék volt, idén pedig eddig 24 százalék körül alakult.

Karácsonynak vegyesen vannak tanácsadói és főtanácsadói is, az idén februári állás szerint 17-en. Ez a legkevesebb, mert 2022-ben és 2021-ban még 20-an voltak, 2020-ban pedig 18-an. Körülbelül ugyanennyi, éves átlagban 14-18 (fő)tanácsadója volt a kezdetben öt, ma már csak négy főpolgármester-helyettesnek is. A legtöbb, 7 segítője Dorosz Dávid klímavédelmi és fejlesztési helyettesnek volt 2020-ban, de 2021 elején is volt még 3, holott közben ő maga lemondott.

Ezzel párhuzamosan nőtt a humán területekért felelős főpolgármester-helyettes (fő)tanácsadóinak száma: 2020-ban és 2021-ben 4-4 ilyen munkatárs dolgozott Gy. Németh Erzsébet mellett, majd a parlamenti képviselővé választott politikus utódját, Bősz Anettet tavaly és idén is már 5-5 tanácsadó segíti. Sokan vannak Kerpel-Fronius Gábor okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes körül is: neki 2020-ban 3, 2021-ben 5 tanácsadója volt, az utóbbi két évben már beéri eggyel kevesebbel is.

Csaknem féltucat ember látja el tanácsokkal Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettest is: a 2020-as 3 után 2021-ben 6 tanácsadója volt (közülük egyet év közben a főjegyzőhöz irányítottak át), tavaly 4, idén pedig 5 munkatárs segítette Kisst. A negyedik főpolgármester-helyettes, a városüzemeltetésért felelős Tüttő Kata a többiekhez képest meglepően kevés, csupán egyetlen tanácsadót foglalkozatott 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is, idén pedig egyet sem.

Címlapfotó: MTI/Illyés Tibor

2023. május 12. 10:35
Rengeteg fotelszakértőt szült Suhajda Szilárd tragédiája, Pintér László üzent a bírálóknak
A hegymászó szakújságíró a hétfői Mokkában világossá tette, először tájékozódniuk kellene azoknak, akik Suhajda Szil...
Karóval szétverte, majd megfojtotta a terhes nőt a nyírkátai rém - videóval
A 34 éves asszony a férfi kisbabájával volt állapotos. A gyilkos a felismerhetetlenségig szétverte az áldozat fejét.
Méteres lángokkal égett egy kocsi a 8-as főúton, durva videó érkezett
Az utasok mindenüket hátrahagyva menekültek.
Izomautóval ölt egy részeg fiatal nő Kiskunhalasnál - videóval
Többször is próbálták újraéleszteni a férfit, de nem sikerült.
Csontokat találtak a veszprémi patak medrében - Fotók
Kirándulók bukkantak a csontvázra Veszprémben.
Mi is szoktunk veszekedni!
Akár veszélyes is lehet egy párkapcsolatra, ha a szerelmeseknek még a munkahelye is azonos. Nem minden párnak való u...
Figyelem, ki ismeri?
Ki ő, ki ismeri? Teszik fel a kérdéseket egymásnak az emberek. A közösségi médiában is futótűzként terjedt a hír az ...
6 évig élt együtt anyja holttestével, hogy havonta felvehesse a nyugdíját
Eljárás indult a férfi ellen.
A király él!
A fiatalok is tele torokból éneklik a Király számait, amik most reneszánszukat élik. Zámbó Jimmy nimbuszát testvérei...
Kitört a kommentháború
Kitört a kommentháború a magyar hegymászó tragikus halálával kapcsolatban. Mindez azután történt, hogy feladta Suhaj...
Mindössze 17 évesen világbajnok lett Márton Luana
Szijjártó Péter: Magyarország a nyugat-balkáni békében érdekelt
Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten
A Fradi női csapata is útban van a bajnoki cím felé
Egyre inkább eldurvul a vita Zámbó Krisztián és Peter Srámek között