Kapocs Zsóka és Molnár Viktor hosszan ölelkezett a Kincsvadászokban

A modell két éve próbál megbeszélni egy közös randit a szakértővel.

Kapocs Zsóka egy mini tárggyal érkezett a vasárnapi Kincsvadászok VIP műsorába, amiért kitört a licit-háború.

Tilla, amikor meglátta a mini varrógépet, viccesen meg is jegyezte, hogy olyan, mintha az eredetit egy kicsinyítő spray-vel lefújtak volna. Ám kiderült, hogy ez nem saját tárgy, hanem a modell fiának az óvodatársának a dédnagymamáé.

Amikor Kapocs Zsóka belépett a szakértők elé, Molnár Viktor azonnal repült hozzá és hosszú ölelést váltottak.

Nem akarunk titeket megzavarni, egész nyugodtan…

- jegyezte meg viccesen Fejes Tamás.

Kiderült, hogy Molnár Viktorral nagyon régi barátság köti őket össze, de amióta részese ennek a műsornak nem is találkoztak, ezért Kapocs Zsókának kellett eljönni hozzá, hogy lássák egymást.

Amióta sztár lettél, nekem kell eljönni ide hozzád…

– tette hozzá szellemesen.


Az 1920-as évekbeli varrógép, - amit még a dédnagymama kapott a férjétől -, lázba hozta a szakértőket, de Nagyházi Lőrinc volt a legérdeklődőbb, hiszen a tárgy értékét az is emelte, hogy megvan az eredeti doboza.

Annyira cuki és izgalmas, hogy kíváncsi vagyok mekkora tűzijáték lesz

- mondta a szakember.

Végül ő nyerte a licitet, majd Kapocs Zsóka hozzátette, hogy mennyire furcsa itt állni a Kincsvadászok előtt.

Nagyon jó, annyira szeretem ezt a műsort, mindegyiket végignézem...hát ez, hogy most én állok itt és kapom a lóvét, és viszem a dédinek…

- zárta boldogan, a jelenleg dekorációkkal és lakberendezéssel foglalkozó híresség.

2025. május 26. 13:36
Sebestyén József kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító k...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...
A nyugdíjasok a postán átvehetik majd az élelmiszer-utalványt, ha a kézbesítés sikertelen - tájékoztatta a Kormányza...