Juhász Péter nem bonyolította túl a Facebook-posztját, ezzel a pár szóval reagált a Fidesz parlamenti frakciójának a leleplezésére.
A kormánypárti politikus ugyanis szintén a közösségi médiában azt írta:
A fideszes frakcióvezetőnek valószínűleg az a „bűne” a balos influenszer szerint, hogy leleplezte, kik alkották meg „Zsolt bácsi” karakterét.
Kocsis Máté kapja be.
Juhász Péter nem bonyolította túl a Facebook-posztját, ezzel a pár szóval reagált a Fidesz parlamenti frakciójának a leleplezésére.
A kormánypárti politikus ugyanis szintén a közösségi médiában azt írta:
A drogos Juhász Péter mindig is előszeretettel terjesztett álhíreket és szívesen gyalázott bárkit bármivel, bizonyítékok nélkül.
Kocsis arra utal, hogy Juhász egyik videójában megszólal egy nevét, arcát nem vállaló ember, a „Lajos”, aki egy ózdi gyermekotthonban – amely állítólag nem is létezik – történt pedofil rémtettekről nyilatkozik a baloldali influenszernek.
A fotón Látó János: Kocsis Máté Facebook-oldala
A fideszes frakcióvezető meg is nevezi a hírforrást, aki nem más, mint Látó János, és Kocsis úgy véli, ők ketten alkotta meg a “Zsolt bácsi” képzelt karakterét, ami miatt hatalmas álhírbotrány alakult ki az országban.
Látót jól jellemzi, hogy azt állítja, az egyik legnagyobb Antikrisztus maga a római pápa, továbbá, hogy növesztett már vissza elsorvasztott agyat is.
Nyitókép: Juhász Péter Facebook-oldala