Jelentősen enyhültek a korlátozások Angliában

Jelentősen enyhültek hétfőtől a járványügyi korlátozások Angliában, bár a brit kormány továbbra is fokozott elővigyázatosságra intette a lakosságot, elsősorban a koronavírus indiai változatának egyes gócpontokban észlelt terjedése miatt.

2021. május 17. 08:04

Az előzetesen felvázolt nyitási programnak megfelelően az eddigi hatról harmincra emelkedett azoknak a nem egy háztartásban élőknek a száma, akik szabadtéren egymás társaságában tartózkodhatnak, emellett zárt térben, például lakásokban hat, nem egy fedél alatt élő ember tarthat összejöveteleket. Az éttermek, pubok és bárok - amelyek eddig csak teraszokon vagy kerthelyiségekben fogadhattak vendégeket - hétfőtől megnyithatják beltéri kiszolgáló helyiségeiket is. Sok vendéglátóhely azonban erre már nem lesz képes.

Két üzleti és szakmai tanácsadó cég, az AlixPartners és a CGA a hétfői nyitási időpont elé időzített közös felmérésében közölte: a tavaly márciusban elrendelt első korlátozási rendelkezéscsomag életbe lépése óta a nagy-britanniai éttermek 9,7 százaléka megszűnt.

A tanulmány szerint az átlagon belül még súlyosabb a veszteség azon éttermek a körében, amelyek a közepes árfekvésű, "hétköznapi" piaci szektorba tartoztak, és így a legnépesebb vendégkört vonzották: az e kategóriába tartozó éttermek 19,4 százaléka tönkrement. Hétfőtől ugyanakkor kinyithatnak a mozik, a színházak, a koncerttermek, a múzeumok és stadionok is, de ezekben a létesítményekben a nagyszabású rendezvények látogatóinak számát még korlátozni kell.

Ismét fogadhatnak vendégeket a szállodák és egyéb turisztikai szálláshelyek, és lehetővé válik a turisztikai célú utazás Nagy-Britannián belül, úgy, hogy az utazók az éjszakákat is otthonaiktól távol, a szálláshelyeken tölthetik. A turisztikai célú külföldi utazások eddigi teljes tilalma is megszűnt hétfőn, de ebben továbbra is jelentős korlátozások maradtak érvényben. A brit kormány új szabályozása alapján az eddigi tilalmat a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszer váltja fel, és ez határozza meg, hogy Angliába mely országokból lehet beutazni tíz nap kötelező karantén nélkül.

A zöld kategóriás országokba az Angliában élők hétfőtől turisztikai céllal is elutazhatnak, és visszatérésük után nem kell karanténba vonulniuk.

Ebbe a kategóriába azonban a brit kormány egyelőre csak tizenkét országot sorolt be. Erre a listára Portugálián kívül egyetlen EU-tagország sem került fel, így Magyarország sem, amely a többi uniós országgal együtt a sárga kategóriás, továbbra is karanténkötelezett országok között szerepel hétfőtől.

A vörös kategóriába sorolt országokból külföldi állampolgár nem léphet be Angliába.

A brit, az ír és a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldi állampolgárok beutazhatnak ezekből az országokból, de a kormány által kijelölt, őrzött szállodákban kell eltölteniük tíz napot, saját költségükön. A hétfőn életbe lépett szabályok a nagy-britanniai koronavírus-járvány januári tetőzésének idején elrendelt korlátozások eddigi legszélesebb körű enyhítését jelentik. A brit kormány a minap az ötfokozatú skálán egy szinttel alacsonyabbra, a középső - hármas - fokozatra csökkentette a járvány intenzitását jelző készültséget. Február óta másodszor csökkent a készenléti szint, tükrözve a járványhelyzet igen jelentős ütemű és folyamatos javulását.

Boris Johnson brit miniszterelnök ugyanakkor a Downing Street által hétfőn közzétett nyilatkozatában arra intette a lakosságot, hogy a mostani nyitás után is "nagy adag elővigyázatosságra" van szükség.

Johnson mindenkit arra kért, hogy a korlátozás nélkül megrendelhető, 30 perc alatt eredményt mutató gyorstesztekkel hetente kétszer vesse alá magát szűrésnek, akkor is, ha nincsenek a koronavírus-fertőződés okozta Covid-19 betegségre utaló tünetei. A kormányfő azt is kérte, hogy mindenki, akit behívnak oltásra, adassa be magának a koronavírus elleni vakcinát. Johnson hétfői nyilatkozatában hangsúlyozta: a kormány szoros figyelemmel követi a hivatalosan B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott indiai koronavírus-variáns elsősorban északnyugat-angliai gócpontokban észlelt terjedését, és gyorsan közbelép olyan térségekben, ahol emelkedésnek indul a fertőződések száma.

Hozzátette ugyanakkor: jelenleg nincsenek olyan adatok, amelyek arra utalnának, hogy az állami egészségügyi ellátórendszerre (NHS) fenntarthatatlan nyomás nehezedne, és az oltási program is gyorsul.ű

MTI/A címlapfotó illusztráció 

Megsebesített vaddisznó végzett a vadásszal
A sérült és agresszív állat teljes erejével rontott neki az idős vadásznak és agyarával átszúrta a férfi combartériá...
Három napig túszként tartotta a kiskutyát egy majom - Videó
A kéthetes kiskutyát végül sikerült kimenekíteni a veszedelmes majom karjainak fogságából.
Már az édesapjánál is jobban játszik Cristiano Ronaldo fia
A futballsztár édesanyja szerint unokája már most sokkal ügyesebben kezeli a labdát, mint Ronaldo 11 éves korában.
Egy japán lap szerint Magyarország járvány elleni védekezése a második legjobb a világon
Az egyik legnagyobb japán gazdasági napilap Magyarország koronavírus-járvány elleni védekezését - Kína után - a vilá...
Tények délben teljes adás, 2021. szeptember 23, csütörtök
KIZUHANT - Kizuhant luxusautójából és súlyosan megsérült egy sofőr az M3-ason. Többször megpördült, mielőtt az út kö...
Szlávik János: többségében oltatlan, idős emberek kerülnek kórházba
Több százezer oltatlan, idős ember van Magyarországon, többségében ők kerülnek korházba a negyedik hullámban - mondt...
Pásztor Erzsi házasságát a férje alkoholizmusa tette tönkre
Válása után nem talált rá újabb nagy szerelem. 36 éve él egyedül és már nem vágyik egy társra.
Azt állítja egy nő, hogy évekig zaklatta szexuálisan egy szellem
Először ártatlan csiklandozással kezdte a szellem, majd az intim testrészeit vette célba. Még a papnak sem sikerült ...
A budaörsi piacon árulja értékeit Galambos Lajos
A zenész a piacon próbálja kiárulni a családi vagyon egy részét, műtárgyakat, emlékeket
Elfogták a Top 50-es listás bűnözőt
21 elfogatóparancs volt a férfi ellen kiadva. Nagy-Britanniában sikerült elfogni.