Három hónapos rekordot ér el az új fertőzöttek száma Izraelben

Izraelben három hónapos rekordot ér el az új fertőzöttek száma hétfőn - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja kedden.

Utoljára közel három hónappal ezelőtt, október 5-én, a második zárlat idején azonosítottak a hétfőinél több új koronavírus-hordozót. Az egészségügyi minisztérium adatközlése szerint hétfőn 99 ezer 758 tesztből 5 ezer 449 új fertőzöttet diagnosztizáltak, amely közel 5,6 százalékos arányt jelez.

Hétfőn újabb 115 ezer 427 embert oltottak be az egészségügyi dolgozók és a hatvanévesnél idősebbek csoportjából, és ezzel már közel félmillióan, 495 ezer 640-en kapták meg a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyag első dózisát a mintegy 9 milliós országban.

A mintegy félmillió beoltás során eddig egy eset volt, amikor egy órával oltása után allergiás tünetek jelentkeztek egy férfinél. Visszament az oltóhelyre, ahol egy allergiaellenes gyógyszer segítségével néhány perc alatt meggyógyították. Az illetőnek a múltban már többször voltak hasonló rohamai.

Nachman As biztos bejelentette, hogy az országos oltóközpontban félreteszik az első után három héttel esedékes második dózist azok számára, akik már részesültek az elsőben, és csak addig haladnak hasonló ütemben tovább az új oltásokkal, ameddig ezen felül is rendelkezésükre áll a kétszeri oltáshoz szükséges oltóanyag-mennyiség a következő lakossági csoportok számára.

Várhatóan jövő héten megkezdik a pedagógusok és a különböző betegségekben szenvedők oltását az idősebbektől a fiatalabbak felé haladva. Az egészségügyi minisztérium megkezdte a sorban előrébb kerülést igénylő betegségek listájának összeállítását.

Az országban vasárnap délután már harmadszor kezdődött ezúttal két hétre hirdetett országos karantén az egyre romló járványügyi adatok miatt, a koronavírus-fertőzés további terjedésének megakadályozására.

Március óta 408 ezer 990-en fertőződtek meg koronavírussal Izraelben. Jelenleg 38 ezer 656 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 3256-an haltak meg. Pillanatnyilag 1025 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 593-an súlyos állapotban vannak, 146 embert kapcsoltak lélegeztetőgépre.

MTI/A címlap fotó ilusztráció. 

2020. december 29. 10:09
Feldarabolt kutyatetemekre bukkantak Mezőfalván egy telken - Felkavaró fotók
A hatóságok még keresik az áldozatok gazdáját.
Dagad az Omega-balhé, Kóbor János és Benkő László is forog a sírjában
Kóbor János és Benkő László is forog a sírjában - ezt állítja az Omega együttes gitárosa, Molnár György.
Felpofozta tanárnőjét egy káromkodó diák, videóra vették az esetet
A felvétel vírusszerűen terjed.
Botrány Szombathelyen, kukkolhatják a meztelen nőket egy szoláriumban
Egy vendég már feljelentést is tett.
Nyilvánosan szexelt egy pár a népszerű fürdőhelynél, videóra vették az aktust
Egyáltalán nem zavartatták magukat.
Már megint sírok miattad!
Zokognak, meghatódnak, elérzékenyülnek és pityeregnek. Egy férfit sírni látni még mindig olyan, ami a társadalomban ...
Hát ezt hogy csinálta?
Egy hajszálon múlt, hogy Oszvald Marikának nem kellett lemondania a színpadról. Még ma is elevenen él benne az az id...
Ebből háború lesz!
Forrósodik a hangulat, a kezdő cicaharcból már igazi háború alakult ki a Next Top Model Hungary villájában! Mindenki...
Tudta nélkül menthetett életet egy nő Ürömön, videón a sorsfordító pillanat
A felvételen az is látható, amiről a titokzatos megmentő már nem tudhatott.
Úristen, hol vagyok?
Nemcsak lelkileg, de testileg is megrázó volt - talán így lehetne a legjobban megfogalmazni azt, amit több magyar sz...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.