Itthon is megjelent a veszélyes vírusokat terjesztő szúnyogfaj

Magyarországon is kezd elterjedni a veszélyes ázsiai tigrisszúnyog.

A klímaváltozás és a nemzetközi áruforgalom lehet az oka annak, hogy új trópusi szúnyogfajok jelentek meg Magyarországon – hívta fel a figyelmet az Agroinform.

Április 24-én tartották a SMARTonvásár Szabadegyetem tavaszi előadássorozatát, melynek egyik fő vendége Garamszegi László Zsolt, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója volt, aki bemutatta a külföldről betelepült csípőszúnyogfajok magyarországi elterjedését.

A főigazgató elmondta, hogy országosan figyelik és tanulmányozzák a fajok mozgását, különös tekintettel arra, hogy veszélyes kórokozókat terjesztenek-e.

A kép forrása: Shutterstock

Jelenleg három szúnyogfaj, az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog van jelen hazánkban. Közülük a legnagyobb veszélyt a tigrisszúnyog jelenti, mivel képes vírusokat emberről emberre terjeszteni. Bár Magyarországon eddig még nem találtak fertőzött példányt, Nyugat-Európában már volt rá példa.

Garamszegi László Zsolt szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy ezek a szúnyogok főleg nappal aktívak, így az esti irtás számukra hatástalan. Azonban felhívja a figyelmet arra, hogy mindenki tud segíteni az elterjedésük megakadályozásában, a pangóvizek felszámolásával és a célzott szúnyogirtó szerek használatalával.

2025. május 26. 17:24
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family