Itt már csak az ima segít, szörnyű hírt osztott meg Ferenc pápa

Imádkozásra szólította fel a hívőket XVI. Benedek nyugalmazott pápáért Ferenc pápa a szerdai általános audiencián, hangsúlyozva, hogy a 2013-ban lemondott egyházfő nagyon beteg.

2022. december 28. 12:15

Ferenc pápa a vatikáni audienciateremben mondott beszédében arra kérte a jelenlevőket, rendkívüli imát mondjanak XVI. Benedekért.

Hangsúlyozta, hogy a nyugalmazott pápa "csendben támogatja az egyházat". Ferenc pápa hozzátette, hogy elődje nagyon beteg. Arra kérte az Urat, adjon vigaszt XVI. Benedeknek, és mindvégig támogassa őt az egyház iránti szeretetteljes tanúságtételében.

Joseph Ratzinger áprilisban töltötte be 95. életévét. 2005-ben választották pápává, és a modern kor első egyházfője volt, aki lemondott 2013 februárjában. Júniusban ünnepelte pappá szentelése 70. évét.


Ferenc pápa megválasztását követően a saját magának kijelölt nyugalmazott pápa címmel visszaköltözött a Vatikánba, ahol azóta is a Mater Ecclesiae kolostorban él. A pápai állam területét nagyon ritkán hagyta el, utoljára 2020 júniusában, amikor fivére, Georg temetésére utazott. Akkor mutatkozott utoljára a nyilvánosság előtt.

Ferenc pápa december elején nyilatkozott arról, hogy gyakran találkozik a nyugalmazott pápával, akivel majdnem szomszédok, hiszen vatikáni lakóhelyük közel esik egymáshoz.

A pápa az audiencián bejelentette, hogy apostoli levelet bocsát ki Szalézi Szent Ferenc halálának 400. évfordulóján. A szent az újságírók és írók oltalmazója.

XVI. Benedek a keresztény humanizmus példaképének nevezte a szentet.

MTI/Címlapfotó: Instagram/franciscus

Leállt egy 3 napos csecsemő légzése, még csak aznap vitték haza szülei
Etetés közben kezdett fuldokolni a kicsi.
Sokkolóan néz ki Stohl András friss képein
Szinte teljesen megsérült az arca – a színész egy elképesztő fotót tett közzé közösségi oldalán.
Újabb büntetőfékezőt rögzített a kamera, üldözés lett belőle, egy játékpisztoly is előkerült
A sofőr egy várandós anyukát és párját leckéztette meg.
Iszonyú halál, saját kamionja ütött el egy sofőrt az M30-ason
A férfi holttestére a kamion vontatóegysége alatt találtak rá.
Iskolájához közel találták meg a 15 éves lány holttestét
A fiatal péntek reggel óta nem adott magáról életjelet.
Elszaladt egy kocsival a ló Fóton, minden sofőrt félreállított az elszabadult paripa - Videó
Minden autós "átesett" a ló túloldalára.
Halálos lakástűz történt Túrkevén - Fotók
Kigyulladt egy száz négyzetméteres, négy lakóegységből álló társasház szerda hajnalban Túrkevén, a tűzoltók oltás kö...
Holttestet találtak a Dunában, egy 18 éves lányé lehet - Fotó
A lányt szombat óta keresik.
Tények délben teljes adás, 2023. február 1., szerda
KÉSELÉS - Kis híján megölte volt párját egy férfi Vecsésen. Késsel szúrta meg a nőt, mert nem állt szóba vele. Elmen...
Újabb front hoz csapadékot
időjárás-jelentés, 2023. február 1., szerda, dél
Nyugdíjasokra vadászó sorozatgyilkost fogtak Németországban
Juhász Péternek is jutott a guruló dollárokból
Minden idők egyik legjobb NFL-játékosa, Tom Brady végleg visszavonul
Elindult a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram
Látványos szakasz zárult le a nyíregyházi stadion kivitelezésében - videó