Itt a MÁV bejelentése, ezt minden kerékpárosnak tudnia kell

Újra útnak indítják a Tisza-tó sebesvonatot, amely idén március 15-től november 2-ig közlekedik a Keleti pályaudvar és Tiszafüred között - közölte a MÁV-csoport a honlapján vasárnap.

Március 15. és május 25. között hétvégén és ünnepnapokon, május 26. és augusztus 31. között naponta, míg szeptember 6. és november 2. között ismét hétvégén és ünnepnapokon lehet igénybe venni a sebesvonatot - írták.

A vonat 8 óra 10 perckor indul Budapestről és 10 óra 39 perckor érkezik Tiszafüredre. Útközben Hatvanban, Füzesabonyban és Poroszlón áll meg. Visszafelé Tiszafüredről 17 óra 46 perckor indul és 20 óra 15-re érkezik Budapestre, így elegendő idő áll rendelkezésre egy kellemes biciklitúrához a tó körül - részletezték.

A közlemény szerint a Tisza-tó Magyarország egyik legkedveltebb kerékpáros úti célja. Ismertették: a vonat kifejezetten a kerékpárosokat szolgálja ki.

Fotó: MÁV-csoport

Március 15. és május közepe, valamint szeptember 6. és november 2. között csaknem 20 kerékpárhely biztosított, míg május közepe és augusztus 31. között ötven.

Különleges kialakítású kerékpárok, mint a tandem vagy az utánfutós bringák is szállíthatók két kerékpárjegy megváltásával. Kerékpárhelyjegyet viszont nem kell venni, elég a kerékpárjegy vagy a kerékpár-országbérlet.

A tó nemcsak a közvetlen sebesvonattal érhető el, hanem délről Kisköre és Abádszalók irányából is megközelíthető, a Kisújszállás-Kál-Kápolna közötti személyvonatokkal. Kisújszálláson pedig átszállási lehetőség van Debrecen és Szolnok irányába a Cívis InterRégiókra. Idén a Volán-járatokon - a tavalyi évhez hasonlóan - a nyári időszámítás alatt tervezi a kerékpárszállítási szolgáltatás biztosítását a MÁV-csoport.

Március 30-tól október 25-ig a tavalyi évvel megegyezően a Budapest és a Mátra, illetve a Tisza-tó térsége között közlekedő buszok mellett a Budapest és Salgótarján, Eger, Kazincbarcika, valamint Miskolc között közlekedő egyes járatokon lehet kerékpárokat szállítani a megadott megállóhelyek között - tudatták.

A tarifareform tavaly márciusi bevezetése óta a kerékpárjegyek egységesen 500 forintba kerülnek távolságtól függetlenül, de a rendszeresen kerékpárt szállító utasoknak ajánlják a kerékpár-országbérletet, amelyet már tíz utazás (öt oda-vissza út) esetén megéri megváltani.

A bérlettel szabadon bejárható az ország, hiszen a MÁV (beleértve a Szeged-Hódmezővásárhely TramTraint is) és a GYSEV járatai mellett a HÉV teljes hálózatán is érvényes. Ára 4950 forint és 30 napig érvényes - írták.

Forrás: MTI

2025. március 09. 11:30
Meghalt egy kórházi dolgozó, miután tűz volt csütörtökön délután a makói kórházban.
Az iskola- és kórházbezárások után újabb botrányos kijelentést tett Tarr Zoltán, a Tisza Párt politikusa, aki a magy...
A bukott vezérkari főnök elmondta, a puding próbája az evés, a katonáé pedig az, miként áll helyt a harchelyzetben.
Vonattal ütközött egy autó pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagynál, a kocsit vezető nő életveszélyesen ...
Brutális siker, óriási ováció és álló tapsvihar! Gálakoncertet adott Mága Zoltán a Zene és az Idősek Világnapján a B...
family
Gyerekkora óta a nagy napról álmodozott. Most eljött az idő! Tigyi Kármen egyike annak a hat nőnek, akik úgy döntött...
family
DÖBBENETES VALLOMÁS! - Három daganatot diagnosztizáltak nála, titokban járt a kezelésekre, senkinek sem beszélt a be...
family
„Magyarország egyetlen illegális migránst sem fog befogadni” – jelentette ki közösségi oldalára feltöltött videóüzen...
VONATBALESET - A fék helyett a gázra lépett az autós, ezért történt brutális vonatbaleset Apagynál. A vonaton 20-an ...